Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Táncoló Hold

2009.06.15

Kép

Scarlette: (a GotArtról)

Táncoló Hold

Leszállt az éj feketére festve az eget
Mindent betakar, a tavat, a hegyet
De őrajta nem bír felülkerekedni
A bársony paláston is át tud verekedni

Ő uralja az eget, átvilágít minden felleget
A fényes magánytól sohasem szenvedett
Dölyfösen tekint a gyászos tájra
Hogy sokan nem szeretik, még azt sem bánja

Farkasok üvöltenek, ha rájuk tekint
Mások meg átváltoznak a mondák szerint
Megőrjíti ő a gyenge lelkeket
Ezüstre festi a halott testeket

Azt hiszi boldog? Arcán fényes vigyor ül
Mégis egyetlen titka feszíti legbelül
Ha meghallja távolról a halk muzsikaszót
Táncra akar kelni a vén telihold

De nem mozdul gömbölyű, nagy, lomha teste
Hiába szól a szép zene este
Táncolni akar könnyedén, szépen
Mint a felhők, ha szellő fúj éppen

Táncolnak a fák, s a virágok a mezőn
De ő csak nézi őket fényesen, ijesztőn
Nem táncolhat soha a hajnali széllel
Vágya nem teljesül, akárkit is kérlel

Ezért csak bámul le, nézi a földet
Bevilágítva az erdőt, a völgyet
Másra nem képes, ereje gyengül
Fogyatkozik, s a zene újra csendül

De ő már alig látszik, teste vékony sarló
Vele a sors, kegytelen s gyarló
De nicsak, újra nőni kezd
S reménykedik, most majd erős lesz

Dagad napról napra, gyarapodik ő
S a hónap fordultával óriás gömbbé nő
De teste mozdulatlan, táncolni képtelen
Hiába minden, bánata végtelen

Megsajnálom őt, sápadt arcát nézve
S lassú táncba kezdek, botladozva, félve
Nézem mit szól hozzá, hisz neki táncolok
Fehér-ezüst arca most újra felragyog

Lenéz rám fekete birodalmából
Én meg csak forgok a zene mámorától
Ekkor lágy cseppekben elered az eső
De a sötét égen sehol sincsen felhő
Tenyeremben tartom a kis ezüst cseppet
A hold könnye volt az, mi szeméből pergett