Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Jelölt

2010.02.05
Az alábbi történet a fantáziám szülötte.
A szereplői fiktív személyek.
Ha mégis magára ismerne valaki, az a véletlen műve.

Vagy mégsem?

1.
A két gépkocsi egyenletesen duruzsoló motorral, biztonságos távolságot tartva haladt a Balaton déli partjánál, a hetes úton. Már elfogyott az autópálya, amelyen eddig jöttek a fővárosból. Az első autót Hamari Dénes vezette, ebben ült a három szőke ukrán lány, és egy testes, kicsit hájas, szőkés-barnás kefehajú, pattanásos arcú fiatalember. Ő fog majd a lányokra vigyázni abban a dunántúli kisvárosban, ahová igyekeztek.
 
Tempósan haladtak, ugyanakkor nem lépték túl a megengedett sebességet. Nem hiányzott volna, ha most állítják meg őket a vizslató szemű zsaruk. Bár kiötlötték a lehetséges verziókat ilyen esetre, de semmi biztosíték nem volt arra, hogy ez be is jön. Különös figyelemmel a lányok útleveleire, amelyek még a főnök autós táskájában lapultak, a feketén beszerzett beléptető bélyegző-lenyomattal. A pecsételést Dénes intézte egy lekent határőrrel pár napja az ukrán határon. A lányokat nem vitte, nekik addig is dolgozni kellett.
 

A másik autó gázpedálját Korom Laci taposta nagy igyekezettel, nehogy lemaradjon az előtte haladótól a sűrű ködben. Nem tudta pontosan az utat, még nem járt errefelé, az ő hazája Borsodban volt. Ott üzemeltetett egy éjszakai mulatót. Mellette egy törékeny, fekete hajú lány bóbiskolt a fűtéstől meleg levegőben elpilledve. Állampolgárságát tekintve magyar volt, de lehetett benne néhány vonóval, mert olyan kreol-barnán csillogott a bőre. Laci a szemét meresztgetve figyelte az előtte haladó autó hátsó ködlámpáját, ami kicsit néha zavarta is a látásban. Nem beszéltek már hosszú ideje, a lány tudta mi lesz a dolga ott a kisvárosban. Másról meg nem lett volna értelme.
 
- Na akkor elmondom még egyszer, lassan, hogy jól megértsétek. - Dénes, mintegy ismétlésként, belekezdett az eligazításba. A három lány feszülten figyelt, nem értették mindig pontosan a néha ragozás- és toldalék nélküli orosz mondatokat, amit a főnök nekik címzett. A lényeget azonban már jól tudták, régi motorosok voltak a szakmájukban.
 
- Te meg jól vigyáz, hogy minden úgy menjen, ahogy már elmondtam. Itt nem lehet lacafaszázni. Az ukrán partnereink nem vennék jó néven, ha valami gikszer lenne. - fordult a kalácsképű fiú felé. - Figyeled melyik lány mikor végez, a tarifákat te is tudod, és leveszed tőle a lét. Velük majd a kaland végén lesz az elszámolás, nehogy megpattanjanak menet közben. Itt közel lesz a horvát határ. - nyomatékosította a mondanivalóját, hogy minden kételyt eloszlasson. - Majd összefoglalóan még hozzátette:
 
- Nagy buli ez öreg, dugig van az egyetlen szálloda az amcsik karbantartó embereivel. Biztos vagyok benne, hogy nagy lesz a forgalom, és kapósak lesznek a lányok is. Mert mi kell ezeknek a bunkóknak, itt az isten háta mögött, távol a családjuktól? Sör, whisky, jó kaja, na meg nő. Pénzük mint a pelyva, valamire csak el kell, hogy verjék. Hát itt lesznek nekik a lányaink. Bár csak többet tudtam volna mozgósítani. - álmodozott Dénes fennhangon.
- A szállás lerendezve egy bérházban, kaja a haverom sörözőjében, és ott is dekkoltok, mert ezek az amcsik is sűrűn látogatják este meló után. És ne hagyd tétlenkedni a kis kurvákat!
- Oké, főnök. Megjegyeztem, nem lesz itt gond, megy majd minden olajozottan. - próbálta megnyugtatni a főnökét a kalácsképű testőrgyerek.
 
- Végre, csakhogy idevergődtünk már ebben a ramaty időben. És eddig megúsztuk gond nélkül. Velünk a kaporszakállú. - hagyta figyelmen kívül utasa mondókáját, amikor a reflektor fénycsóvájában megpillantotta a várost jelző táblát. - Gyorsan tábort verünk, aztán mi a Lacival hunyunk egy gyorsat, mert reggel korán indulunk vissza. Még egy másik üzletet is le kell holnap bonyolítani.
 
A gépkocsit óvatosan irányítva beálltak az ötszintes bérház parkolójába. A négy lány és a három férfi, anélkül, hogy nagyobb zajt csaptak volna, kiszálltak a kocsikból, elgémberedett lábaikat nyújtóztatva. Majd feltűnés nélkül, mindenki a csomagjába kapaszkodva, besorjáztak a lépcsőház ajtaján.
 
2.
Másnap, amikor a főnök és a Laci elhúztak a dolgukra, a lányok még javában aludtak. Csak a testőrt költötték fel, hogy zárja be jól az ajtót, de ő is hamar visszaaludt még. Már majdnem delet harangoztak, amikor kikászálódtak az ágyukból.
- Na csajok, rakjatok itt rendet gyorsan, aztán készítsetek valami kaját ebédre. Kihagytam a reggelit, nagyon flamós vagyok. - mordult az egy szem kalácsképű férfi a túlalvástól még szédelgő, kócos hajú lányokra.
- Várjá má he, ne siettes minket. Elébb rendbe hozzuk magunkat, oszt utána is jó lesz az. - nyelvelt a bronzos bőrű lány. - Ha meg nagyon korog a béled, hát tójjá be az orrod alá valamit, amíg megcsinájjuk a szendvicset. Remélem eztán nem ez lesz a módi, mer nem szakácsnak jöttünk ide.
- Jó, jó, ne lamentálj már annyit Emese, inkább húzz a fürdőszobába. És jól zárd be az ajtót, nehogy kedvem támadjon bemenni utánad. - próbált a kalácsképű véget vetni a kis fekete szóáradatának.
- Na még csak akkéne. Megmondta a főnök úr, hogy csak ezeknek az amerikásoknak szolgáltassunk. Úgyhogy neked coki, kis barátom. - vágott vissza élesen, közben dús haját pödörgette az ujjával.
 
Délután sétálni indultak a városközpontba, hogy felmérjék a terepet. Laza csoportba mentek, az ukrán lányok egymásba karoltak, és csendben, nehogy feltűnjön valakinek a karattyolásuk, csodálkozva nézték az üzletek kirakatait. Csak magukban ámultak, hogy itt mi mindennel voltak zsúfolva a boltok. Az a temérdek ruhanemű, élelem, meg húsféle. Nem úgy mint odahaza náluk, ahol a húsboltos sokszor ki sem nyitott, mert nem volt mit levágni.
 
Korán sötétedett, a levegő is hideg volt, még messze volt a tavasz, így a leendő törzshelyük felé vették az irányt. Hamarosan odaértek a KétMakk sörözőhöz, és bementek a dohányfüst szagú, gyéren világított, a fal mentén boxokkal berendezett helyiségbe.
Kicsit tétováztak, hová is üljenek, amikor egy középkorú, jóképű, bár enyhén pocakos férfi lépett hozzájuk. A testőrhöz fordult, tőle kérdezte:
- Ti vagytok a Dénes emberei?
- Helló! Mi lennénk, a Józsi vagyok. Most ékeztünk, és próbálunk helyet találni.
- Ne keresd, már lerendeztem, ott a sarokban az a box, az lesz a helyetek. Mindig ki lesz rakva a reserve tábla, így nem ül oda senki. Egyébként B. István vagyok, de szólíts csak Pityunak. - mutatkozott be végül a söröző tulajdonosa. Majd az itt tartózkodás részleteit is tisztázták. A reggeli, ebéd, vacsora idejét, és azt is milyen időben szoktak érkezni az amerikai melósok sörözni. Fizetségről nem esett szó, azt már megbeszélték korábban a Dénessel.
 
Közben a lányok elhelyezkedtek a boxban, csatlakozott hozzájuk a Józsi is, és mindannyian az étlapot kezdték böngészni. Az ukránoknak a pincér fiú segített az ételválasztásban, majd elsietett a rendeléssel. Nem kellett sokat várni, hamarosan elkezdtek jóízűen falatozni. Még a felénél sem tartottak a bőséges adagnak, amikor vagy öt egyenruhás és három civil ruhás rendőr özönlött be a sörözőbe. Az élen jövő tűnt a csoport főnökének.
 
- Jó estét! A városi rendőrség bűnügyi osztály vezetője vagyok. Ellenőrzést tartunk, mindenki készítse elő az igazolványát. - mondta habozás nélkül, nem túl hangosan, de jól érthetően.
Erre a bent lévők a zsebükben vagy a táskájukban kotorásztak, keresve a szükséges okmányt. Az egyenruhások elkezdték az asztaloknál ülők ellenőrzését, ám a nyomozók egyenesen a lányok asztalához mentek.
 
- Lássuk csak azokat az igazolványokat. - nézett gúnyos mosollyal a szája sarkában a nyomozók főnöke a lányokra, majd az egyre jobban izzadó, tenyerét a nadrágjába törölgető Józsira. - Csak nincs valami gond? - érdeklődött a három szőke ukrán lány felé fordulva, akik döbbenten néztek vissza rá. Kezük üresen került elő a táskájukból, nem volt abban egy árva útlevél sem. Basszus, gondolta Józsi, a főnök cseszett ideadni a flepniket. De már késő volt agyalni.
 
- Na mi van? Megkukultak? - dörrent rájuk újból. Ekkor az egyik szőke mondott a Józsinak valamit oroszul, mire a főnök diadalittasan folytatta.
- A cicababák honnan jöttek? Ha jól mérem fel a helyzetet akár ukránok is lehetnek. - majd pattogó hangon adott utasítást.
- Főtörzs, vigyék be ezeket itt, mind az ötöt. Majd ott bent folytatjuk a diskurzust. - azzal zsebébe süllyesztette a két magyar személyijét, és máris a kijárat felé tartott.
 
A KétMakk sörözőben a hívatlan látogatók távozása után a pincér leszedte a félbeszakított vacsora maradékát. Külön tányérra terelgette az érintetlen rántott hússzeleteket. Magában mosolyogva gondolt arra, hogy milyen jóízűen fogják majd ezeket megenni az új vendégek, különösen a hamarosan érkező amerikaiak. A főnök is elhúzott izgalmában valahová, így most nem figyelhetett árgus szemekkel.
 
3.
A bűnügyi főnök biztos volt benne, hogy kollégái nem tétováznak a parancs teljesítésével, már előre megtartotta az eligazítást erre az esetre. Gondolatban elégedetten veregette meg a saját vállát, hogy milyen ügyesen rendezte ezt az ügyet. Még jó időben kiiktatta a konkurenciát, egy fülesnek köszönhetően. Elégedett lehet vele a veszprémi pofa, aki 12 lányt kvártélyozott be ide, az egyik panzióba, amit ő ajánlott.
 
A panzió pedig, amiben neki is volt némi részesedése, az egyik haverjáé. S az a vastag boríték sem jött rosszul, amit a lányok futtatója csúsztatott a zsebébe, amikor egy sör mellet megegyeztek, hogy más csapat itt ne kalózkodjon a leánypiacon. Rémlett neki, mintha még valami százalékról is említést tett volna. Na erre majd még visszatérnek. Ám most dolog az idő, váltott át az agya a munkára.
 
Meg kell szervezni az előállítottak kihallgatását, és előkészíteni a letartóztatásukat. Az ügyész biztos nem fog repesni az örömtől, hogy másnap öt delikvens bekasztlizásával kell nyűglődnie. De ez cseppet sem zavarta. A diadal feletti öröme majd szétfeszítette a mellkasát.
 
A kis csapat előállítását követően, még azon melegében, hajnalig folyt a lányok és Józsi kihallgatása. Elkülönítve őrizték őket, nehogy lehetőségük legyen a vallomások egyeztetésére. Ám a lányok kemény diónak bizonyultak. Egybehangzóan mind azt állították, hogy kirándulni érkeztek ide. Nem volt megrendítő hatással rájuk sem a szép szó, sem a fenyegetőzés, egyre csak tagadták, hogy a testüket akarták itt árulni az amcsiknak.
 
Az osztályvezető már a nyomozóit ócsárolta, hogy milyen bénák, még nincs egy értékelhető beismerő vallomás sem. Hogy lesz ebből így letartóztatás? Mert végül is tettenérés nem volt, a lányok még nem léptek működésbe. A rajtaütéskor csak a rántott húst tömték magukba, ami nem büntetendő cselekmény.
 
Végül maga vette kézbe az ügyet, felhozatta a Józsit kihallgatásra az irodájába. Jó ideig csak járkált fel s alá szótlanul, méregette az ellenfélnek látszó egyént, aki nyakát vállai közé süppesztve ült a lecsavarozott széken. Végül maga is elhelyezkedett az íróasztal mögötti párnás forgószékben, és hogy bizalmat keltsen, rutinszerűen csak laza beszélgetést kezdeményezett. Hol él, mi a szakmája, van-e családja, tudják-e a szülei, mivel üti agyon az idejét? A válaszok, amelyek keservesen hagyták el Józsi száját, igazából nem is érdekelték. Majd egy hirtelen fordulattal eljött a farbával.
 
- Na, Józsi, itt a lehetőség, hogy mentsd az irhád. - ajánlott egérutat a fogolynak. - Ha mindent szépen elregélsz, megúszod egy felfüggesztettel, és még le sem tartóztatunk. Egyedül te mehetsz el szabadon reggel. Erre szavamat adom. De az ajánlatom csak egyszeri, többet nem ismétlem meg.
 
Ám először itt is ellenállásba ütközött. Az izzadós, malacképű Józsi is előadta a kirándulós mesét. Közben azért látszott rajta, hogy tisztában van azzal, milyen nagy bajban van. Elárulta a testbeszéde. És azt sem tudhatta, hogy a lányok nem köptek-e már.
 
- Ne küzdj már ezzel a betanult dumával, édes fiam. A rád bízott csajok is erről próbáltak meggyőzni bennünket. Mondanom sem kell talán, hogy nem dőltünk be nekik. Most kinyögöd már végre a frankót, vagy mehetsz vissza a sittre, de jó hosszú időre. - csavarta fel a hangerejét az osztályvezető.
 
A hirtelen rázúduló kemény hang, a fenyegetőzés, hogy majd megnézheti magát, amikor a sitten a nagydarab romák ágyasukká teszik, mint egy jó köcsögöt, végül hatott. Józsi megadta magát.
 
Szinte egy szuszra elmondott mindent, töviről hegyire a küldetésük részleteiről. Bízott a főzsaru ígéretében, hogy ezt majd olcsón megússza. Mivel a memóriájával nem volt még baj, jegyzőkönyvbe diktálta, hogy mit, hogyan kellet volna a lányoknak csinálni, mennyi volt a tarifa egy fuvarért, figyelemmel a szolgáltatás egyszerűségére, vagy bonyolultságára. Nem hallgatta el a megbízói nevét sem, még a gépkocsijuk rendszámát is elárulta. A híg agyában meg sem fordult, hogy ezzel a vallomással a saját sírját is megáshatta. A stresszes állapotában már elfelejtette Dénes főnök intelmét az ukránokkal kapcsolatban az ide vezető úton.
 
Már lassan közeledett a pirkadat, amikor Józsi aláírta a vallomásáról készült jegyzőkönyvet. Miközben elvezették vissza a fogdába, abban a tudatban ringatta magát, hogy hamarosan kiengedik. Szerencsétlen flótás, nézett utána az osztályvezető. Ő még nem is sejti, amit én már régen tudok. Marad itt a valagán, míg el nem ítéli a bíróság. De már azon járt az esze, hogy a két főkolompost miként lehetne kézre keríteni, mert úgy lenne teljes ez a buli. Ekkor még nem gondolta, hogy hamarosan ebben is kezére játszik a sors.
 
4.
Laci, miután végzett az osztrák határ menti városkában az újabb üzleti lehetőség feltérképezésével, még aznap este visszaindult az ország átellenben lévő vége felé, borsodi szűkebb pátriájába. Menet közben eszébe jutott, hogy tesz egy kis kitérőt, és beugrik ellenőrizni a lányokat, hogyan sikerült nekik tanyát verni, és a KétMakkban is szemrevételezi, milyen a felhozatal a leendő kuncsaftokat illetően. Megcsörgette B. István mobilját, aki teljesen kiakadva mesélte el neki, hogy a rendőrök begyűjtötték a lányokat és a testőrüket. Megegyeztek, hogy a sörözőben találkoznak, bár a Pityu először óva intette, hogy oda menjen. De Laci hajthatatlan volt, tudni akarta, mi volt ez a gikszer. Hiszen őt is faggatni fogják majd az ukránok a kudarc felől.
 
B.István a pult mögött matatott, a napi bevétel összesítésével piszmogva, várva a késői vendéget, miközben az agya másfelé kalandozott. A söröző üvegablakának diszkrét zörgetésére összerezzent, hirtelen felkapta a fejét, majd az ajtóhoz sietett. Kikémlelt a félhomályba, és amikor felismerte Lacit, gyorsan kinyitotta az ajtót, és beengedte.
 
- Na most mond meg, mi a jó ég történik itt? - hadarta, miközben egy kávét tett Laci elé. - Megáll az eszem, hogy ezek a retves zsaruk így beleköptek a levesünkbe. Hiszen a lányok még csak vacsoráztak, egy kanyar nem sok, annyi se volt még az üzletből. Azon nem bukhattak meg.
 
- Csak nyugi Pityu, más lehet itt a háttérben. Tudok róla, hogy a veszprémiek már itt dekkolnak, nem kizárt, hogy ők tettek keresztbe.
 
- Ebben lehet valami. - helyeselt B. István. - Bár én azt láttam a pult mögül, hogy a három lánynak nem volt útlevele, ezen akadt ki a főrendőr. Nem akartam beleavatkozni, nehogy szagot kapjanak, hogy én is benne vagyok a buliban.
 
- A szentségit, ez a buggyant agyú Dénes jól elbaltázta. Nem adta oda a lányoknak az útlevelüket. De miért vitték be a Józsit, meg az Emesét? Nekik volt igazolványuk. Itt valami nagyon nem tiszta. Szerintem nem is tarthatják ezért bent őket, reggel biztos kiengedik legalább ezt a kettőt. - gondolkodott hangosan Laci. - Én megvárom a reggelt, és ha kijönnek hazaviszem őket.
 
- Ez az ötleted nem necces egy kicsit? Én a helyedben nem tenném, elhúznék innen, mint a vadludak. - aggodalmaskodott B.István. - Itt nem maradhatsz, nekem haza kell menni, tudod az asszony miatt. Már így is ricsajozni fog, mint mindig, ha zárás után később érek haza.
 
- Semmi gond, menj csak nyugodtan. Majd beállok egy parkolóba és az autómban várok. Már nem kell sokáig ott kuksolnom, mindjárt virrad. Holnap, azaz ma délelőtt hívlak és elmondom a fejleményeket. - nyugtatta meg Laci.
 
Azzal fogta az autó kulcsát, kezet fogott a haverjával és kiment a sörözőből. Nem messze látott egy parkolót, oda kormányozta az autót, és beállt az üres placcra. Akkor vette észre, hogy a rendőrség épülete mellett áll. Felnézett és látta, hogy az emelten még néhány irodában égett a lámpa. Hiszen ezek még most is dolgoznak, biztos most megy a kihallgatás, ötlött az eszébe. Jól bevackolta magát az ülésbe, szorosabbra húzta a báránybőr dzsekijét, és elkezdett számolni, hogy mielőbb elaludjon. Húzós napja volt.
 
Hirtelen zuhant az álom mélyére, nem is tudta mennyi ideje aludt, amikor az autó tetejének ütögetésére riadt fel. Még szinte félálomban látta, hogy két egyenruhás áll a kocsija mellett, s az egyik dörgő hangját is hallani vélte.
- Lehúzná végre az ablakot, ember? - mondta köszönés helyett a közelebb álló rendőr. - Aztán szaporán keressen egy személyit, mert kíváncsi lennék rá, hogy ki horpaszt a rendőrségi parkolóban.
- Oké, oké. Máris keresem. - kutakodott a zsebeiben K. László, közben szabadkozott egy kicsit. - Nem láttam a sötétben, hogy itt tilos lenne parkolni. - csak nem emiatt fogják most itt macerálni, forgott egyre sebesebben az agya, miközben kinyújtotta az ablakon a személyit..
- Nem beszél, csak ha kérdezzük! - dörrent rá a rendőr, miközben átvette az igazolványt.
- Mutassa csak! - vette át az okmányt az időközben odaérkező bűnügyi osztály vezetője. Belelapozott, és hirtelen felderült az arca. - Nocsak, nocsak. Maga a K. László? Ezt álmomban sem hittem volna, hogy ilyen hamar összefutunk. És ha már itt van, szálljon ki sebesen, zárja le a kocsiját, és jöjjön velem az épületbe. Lenne magához néhány kérdésem.
 
K. László gyomra ekkor már erőteljesen összerándult, savanyúan kesernyés íz kezdte el marni a torkát. Sejtette, hogy itt gondja lesz hamarosan. Az ösztöne azt súgta, hogy egy ideig kénytelen lesz a rendőrség vendégszeretetét élvezni. Szeretett volna valahogy lelépni, de erre esélye sem volt. Vagy legalább köddé válni, mint ami most kezdte egyre sűrűbben ellepni a várost. Kikászálódott a vezető ülésből, lezárta az ajtókat, és a két egyenruhás kíséretében megadóan elindult a bűnügyi főnök nyomába.
 
5.
Egy jó évvel ezelőtt még egy kisváros rendőrkapitánya volt Dr. Lorand Ákos alezredes. A főutcából nyíló, egyirányú forgalmú utcában állt a rendőrség épülete. Már ez is nonszensz volt, mint maga az épület, amely hajdanában a csendőrségnek adott otthont. Salétromtól málló vakolat, vaskeretes, fakószürke színű ablakkeretek két szinten, töredezett, félrecsúszott lapokkal fedett palatető, így festett kívülről. A belső dizánjról pedig jobb említést se tenni. Puritán. Talán ez lehetne a legtalálóbb jelző.
 
A vezetői szobából hangos szavak szűrődtek ki, valaki a főnökét győzködte, ami eleve elvetélt próbálkozásnak tűnhetett.
- Rendben Főkapitány úr!. Megtesszük ami tőlünk telik. Bár nem lesz könnyű, mint ahogyan többször is jeleztem, szinte már lehetetlen helyzetbe vagyunk. - nyugtázta a főnöke szóáradatát a kisváros rendőrkapitánya. Majd újabb hallgatás után még hozzátette: - Jó, jó, megértettem, Te se tudsz sem kocsi, sem létszám ügyben tenni mostanában. A stop, az stop. Majd holnap jelentem az eredményt.
Bosszankodva tette helyére a telefonkagylót, a belsejét feszegető, palástolt indulattól nagyokat fújtatva előkotort a dobozból egy szál cigarettát, újai között óvatosan puhította, pörgette, majd a végét a körméhez ütögetve párszor, rágyújtott. A füstöt jó mélyre szívta, s ahogyan szétáradt az ereiben a nikotin, felindultsága is alábbhagyott kissé. De még nem higgadt le teljesen.
 
A kórság vinné el ezt a rendőrséget, régen azért nem így mentek a dolgok. Nem volt ekkora a csóróság. De nem tudott tovább dohogni magában, mert nyílt az iroda irdatlanul magas, fekete műbőrrel bevont, párnázott ajtaja. Egy testes, sötét öltönyös férfi lépett be rajta, arcán széles mosollyal, kezében egy méretes fekete bőr irattáskával. Hirtelen elszállt a mérge az ismerős arc láttán.
- Nahát Huba! Téged is lehet látni? Vagy inkább szólítsalak Csuhásnak, mint a régi szép időkben?
- Szia Ákos! - viszonozta az üdvözlést Perka Huba ügyvéd. - Nekem mindegy hogy hívsz, ahogy neked tetszik. Bár ez utóbbi megszólítást már régen hallottam.
- Csak nem valami itteni ügyben vagy érdekelt? - firtatta a rendőrfőnök. - Vagy nosztalgiád támadt?
- Támadt a nyavajának. Hatökrös kocsival se tudnának már visszaráncigálni a rendőrséghez. Csak erre vitt az utam és gondoltam benézek hozzád. Na és veled mi van?
- Mi lenne, már elegem van a sok baromkodásból, a pénztelenségből, meg abból, hogy egyre csak a srófot húzzák rajtunk, itt az első vonalban.
- Nehogy azt hidd, hogy a megyén, amikor még én ott voltam, másként volt ez. Engem legfelülről maceráltak állandóan. De hát ez egy ilyen cég, ilyen munkával.
- Teszek rá, a cégre is, ahonnan állítólag a kenyeret kapom. Na de milyen vékonyka szeleteket. - méltatlankodott tovább Dr.Loránd. - Ahogy elnézlek, neked biztos bejött ez az ügyvédeskedés.
- Igaz ami igaz, nem panaszkodom. Rengeteg az ügyfél, meg az ügy is. Tudod, mi az asszonnyal főleg büntetőket vállalunk. - hagyta helyben az ügyvéd, majd hirtelen fordulattal tette fel a kézenfekvő kérdést. - Na és te miért nem állsz be közénk?
- De hát hogyan, még öt év a rendes nyugdíjig. Meg aztán szakvizsgám sincs. Anélkül meg mit sem ér. - esett gondolkodóba a rendőrfőnök.
- Na és. Mindjárt ötven leszel. Menj gyorsan nyugdíjba, most egy rendelet szerint lehet. És januártól beállsz hozzánk ügyvédjelöltnek. Aztán ráérsz szakvizsgázni.
- Mondasz valamit. - vakarta meg Dr. Loránd a feje búbját. - Na majd átgondolom, és felhívlak, mire jutottam.
- De ne vekengj ezen sokáig, mert a végén még lecsúszol róla. Nálunk meg rengeteg munka lenne. - próbálta ébren tartani az ötletet az ügyvéd. - A kamaránál egyre kevesebb jelöltfelvétel van. De ha oda kerül a sor, azért tudok egy kicsit segíteni. 
- Megbeszéltük, vedd úgy, hogy máris írom a kérelmem. Illetve előbb beszaladok a főnökömhöz, előadom neki ezt a nyugdíj ötletet, hátha még örömöt is szerzek neki. Mostanában nem vagyok a szíve csücske, de ez kölcsönös. Tudod, ha valaki, akkor én nem rejtem véka alá a véleményem.
- Persze, még emlékszem, mindig nagy pofád volt, amikor én voltam a főnököd, akkor is. És ez már főiskolás korunkban is így volt. De legalább te ritkán mondtál baromságokat, és mindig volt kéznél valami jó ötleted. És ami a legfontosabb, sosem jöttél hátulról.
- No hiszen, kell is itt az ötlet. Okostojás főnökünk csak a saját hangját és kitalációit, na meg a csókosokét szereti hallani. Nagy észkombájn, azzal az öt éves szakmai gyakorlatával. Ám jó kemény gránit-könyöke lehet, az már biztos. De nem untatlak most ezzel, inkább hozok egy kávét.
- Te hozod? Hol a titkárnőd? - tetette a meglepettet az ügyvéd.
- Ne csinálj már úgy, mintha elfelejtetted volna, hogy itt sosem volt titkárnő. - korholta volt főnökét a kapitány. És azt már csak magában tette hozzá, hogy egyszerűen nem járt, nem volt rá státusz. Ha kellett valamit pötyögni, vagy maga csinálta, vagy hívott egy gépírót valamelyik osztályról. Nem mintha ott bővelkedtek volna ilyen munkaerőben.
Az ügyvéd csendben kortyolgatta az erős, forró feketét. Majd az utolsó cseppet is magáénak tudva, fészkelődni kezdett a kanapén.
- Na nekem menni kell, mert lekésem a tárgyalást. Hívj fel, ha döntésre jutottál. - nyújtott kezet Ákosnak.
- Kikísérlek, hogy biztos legyek benne, valóban elmentél. - fordította a szót viccesre Ákos. - Telefonálok majd hamarosan.
Aztán komótosan, minden sietség nélkül ballagtak le a lépcsőn a kijárat felé.
 
6.
Loran Ákos rendőrkapitány némi töprengés után rászánta magát, hogy felkeresse a megyei főnökét, Dr. Akarnok Jenőt a nyugdíjazás ügyében. Két nappal a baráti látogatója távozását követően tárcsázta a titkárság számát. Kérte a titkárnőtől a főnökét, és amikor az belehallózott a kagylóba, szabályosan bejelentkezett.
- Mi újság nálatok Ákos? - érdeklődött némi nyugtalansággal a hangjában a főnöke. - Csak nem valami nagyobb balhéról van szó?
- Á, dehogy. Itt mostanában csendesen telnek a napok. Csak piti bűnökkel hadakozunk, ami miatt nem zavarnálak. Igyekszünk megoldani házon belül. - csillapította a főkapitány nyugtalanságát Ákos. Majd gyorsan a lényegre tért.
- Szeretnék egy személyes ügyben beszélni veled. Mikor tudnál fogadni? - tudakolta reménykedve, hogy nem kell heteket várnia, ahogy ez néhanapján megesett.
- No, csak nem valami újabb ötleted támadt a bűnügyi helyzet javítására? Mert azt máris meghallgatnám. - érzett némi gunyoros felhangot a kérdésben Ákos. De most figyelmen kívül hagyta, nem reagált erre még egy sóhajtással sem.
- Nem erről van szó, és a dolog magánjellegű, így ha lehetne, inkább személyesen.
- Jó, legyen akkor holnapután tíz óra. - egyezett bele végül a főkapitány. - A naptáram szerint ekkor van egy lyukas félórám.
 
Ákos a megbeszélt időben benyitott a főnöke irodájába, majd az invitálásra elhelyezkedett a kényelmes, bőr fotelban. Minden köntörfalazást mellőzve elővezette a nyugdíjazásával kapcsolatos kérelmét. Dr. Akarnok látszólag figyelmesen hallgatta, még a homlokát is összeráncolta néha. Végül csak annyit mondott:
- A helyedben én is ezt tenném, Ákos. Akkor küld be írásba, alá fogom írni. - azzal már nyújtotta is a kezét, jelezve, hogy vége az audenciánal.
 
Ákos az épületből kifelé haladva megállapította magában, hogy ez egy gyors menet volt. Ha ő a kedvesével hasonlóan bánna az ágyban, már régen lepattant volna. Azért még elgondolkozott egy kicsit a főnöke kurta-furcsa hozzáállásán. Egyetlen szóval sem marasztalta, nem mondta neki, hogy ugyan, gondolja át, ne siesse el, húzzon le még pár évet. A rutinja, a tapasztalatai miatt számítanának még rá. Ám ez túlzottan nem lepte meg, mivel nem volt túl jó nexusban a főnökével az utóbbi időben. Azért ott belül csak sajgott valami egész úton, míg visszaért a támaszpontjára. De ezen is gyorsan túltette magát. Már gondolatban az első tárgyalásra készült, ahol majd furfangos érvelésével ingatja meg az ügyész vádjait védence oldalán.

A nyugállományba helyezési kérelmét még aznap megfogalmazta és a számítógépen kinyomtatott iratot hivatalos útjára indította. Majd igénybe véve a legmagasabb szintű ismeretségi csatornáit, lebonyolított néhány telefonhívást. Ezek után már biztos volt abban, hogy néhány hónapon belül, az új év első napjától nyugállományú rendőrkapitányként szólíthatják, aminek ugye semmiféle gyakorlati jelentősége nem volt.
Ezzel egy időben viszont az új titulusa Ügyvédjelölt lesz. Röviden csak a Jelölt.
 
7.
Nem telt sok időbe, és máris Dr. Perka ügyvédi irodájában találta magát. Egyből a mély vízbe csobbant, aktahegyek, nyűgös ügyfelek, tárgyalásról tárgyalásra rohanás. De élvezte ezt a munkát is. Felpörgette alaposan az agyműködését, ami jót tett a szellem frissen tartásának.

Egyik nap, már este nyolc óra felé járhatott az idő, az ügyfél váró is kiürült, s a kollégájával készülődtek hazafelé. Összekészítette a másnapi tárgyalásokra az aktákat, hogy otthon még elmélyed egy kicsit bennük. Nem szeretett felkészületlenül az ügyfele és a bíróság elé állni. Megszólalt az iroda bejárati ajtaján a nyitást jelző csengő. Ezt a pechet, gondolta magában, ez csak egy váratlan, késői ügyfél lehet. Kíváncsi tekintettel nézett az irodájából a folyosó felé.

Három férfit látott beoldalogni, akik Dr. Perka ügyvéddel kezdtek tárgyalni valamiről. Az egyik, az öltönyös, nyakkendős, kopaszodó, olyan jó ötvenesnek nézett ki, a másik kettő jóval fiatalabb volt, farmerben, sport cipőben voltak, izmos felsőtestükön feszült a fekete póló. Sötét napszemüvegüket a kezükben szorongatták, az egyikük pedig egy slusszkulcsot pörgetett.

Ákos nem akart belefolyni a dolgok menetébe, ezért felvett egy bírósági döntvénytárat, és abban kezdett lapozgatni. De azért jól hallotta, hogy a másik asztalnál miről folyt a diskurzus.

 
A köszönés után a kis csoport szóvivőjének tűnő férfi bemutatkozott a kollégájának.
- Hamari Dénes vagyok. Elnézést a késői zavarásért ügyvéd úr, de a fővárosból jöttem ide egy ismerősöm ajánlására. Sürgősen segítségre lenne szükségünk. A pénz nem számít.
- Csak semmi szabadkozás Hamari úr, azért vagyunk itt, hogy próbáljuk megoldani a problémákat. - nyugtatta az ügyfelet Dr. Perka. - Elmondaná először röviden, hogy mi a történet?
- Természetesen ügyvéd úr. - vágta rá Hamari Dénes, és közben erősen koncentrált, hogyan tömörítse mondanivalóját. - Tudja, az egyik barátommal közös üzletbe fogtunk, lányokat helyeztünk el egy dunántúli városkában, ahol csak úgy nyüzsögnek a KFOR-os amerikaiak. Igen jó jövedelemre számítottunk, csakhogy a helyi zsaruk már a kezdetkor betettek nekünk. - mondta szinte egy szuszra, miközben sűrűn törölgette a homlokáról az izgalomtól gyöngyöző izzadság cseppeket.
- Az első este, még el sem kezdődött a móka, hirtelen begyűjtötték a lányokat. A testőr gyerekkel együtt. Aztán hajnalban elkapták azt a lökött üzlettársamat, Korom Lacit is, aki visszament kíváncsiskodni. Hát most főleg neki kellene egy jó ügyvéd, hogy mielőbb kint legyen, mert a borsodi üzletünk is gallyra megy nélküle. Az egy éjszakai mulató a megyeszékhelyen, ahol go-go görlök szórakoztatják a vendégeket.
- Ennek részünkről semmi akadálya. Vállaljuk a Korom úr védelmét. - próbálta elejét venni a fölös szóáradatnak az ügyvéd.
- Persze a testőrnek is kellene majd egy védő, a lányok pedig boldoguljanak, ahogy tanulták. - folytatta a cseppet sem nyugodt ügyfél. - Aztán nekem se ártana majd, mert sosem lehet tudni, mikor köpik el a nevemet kihallgatás közben. És akkor rám is vadászni fognak a zsaruk, és csak idő kérdése, hogy cellalakó legyek. Van ebben már némi tapasztalásom.
- Erre még visszatérnénk majd, de most foglalkozzunk a Korom úr dolgával. Az ő helyzete a legrosszabb, már fogva van, és kinéz neki pár év kerítés bűntettéért. - vette sorba a tennivalókat Dr. Perka. - Most sürgősen be kell szerezni egy meghatalmazást valamelyik rokonától a képviselet ellátásához. Enélkül velünk se állnak szóba a Dunántúlon. De ha lehet mielőbb, akár még ma. - és máris átadott egy nyomtatványt Hamar úrnak, amit majd alá kell íratnia.
- Hű, ez gond, nem tudok egy rokonáról se. - jött a válasz. - Illetve talán Egerben van egy élettársa, ha az jó lenne.
- Tökéletes. Akkor lehet is indulni, hogy mielőbb visszaérjenek. Alig százötven kilométer az út Egerbe. Mi megvárjuk itt önöket. - hagyta jóvá a dolgot az ügyvéd. A három férfi erre sebesen távozott.
 
- Na barátom, mit csinálsz holnap? - fordult Dr Perka a kollégája, Ákos felé.
- Holnap? Csupán csak három tárgyalásom van, egyébként semmit. Esetleg rám gondoltál az előbbi ügyben? Tudod te, hogy minimum ötszáz kilométerre kell menni az új pácienshez? Ha ezek visszaérkeznek a meghatalmazással, akár indulhatok is, hogy reggelre ott legyek. Ráadásul csupa köd és jég minden. Lehet gyalog hamarabb érnék oda. - füstölgött egy kicsit Dr. Lorand Ákos, ki még csak jelölt volt az új szakmájában.
- Na jó, ne morgolódj már. Ha éjfél után indulsz, még lassan haladva is ott leszel nyolcra. Itt egy kis előleg az útra és a benzinre pénz. Ha esetleg valami gondod lenne az ügyben, csak telefonálj. Az ügyfélhez menj be először a fogdába és írass vele alá új meghatalmazást. Az a biztos. - tanácsolta barátilag az ügyvéd.
 
Alig telt el jó húsz perc, amikor az öltönyös, már egyedül, visszaérkezett és átadta a meghatalmazást.
- Csak nem helikopterrel tették meg az utat? - élcelődött az ügyvéd, de választ nem igen várt, látta, hogy alá van írva a meghatalmazás. Tüstént a kollégájának adta tovább a papírlapot, az új ügy aktájával együtt.
- Akár haza is mehetsz, alhatsz még az indulásig pár órát. - tette hozzá, majd Hamarihoz fordult.
- Akkor ez rendben is volna, néhány nap múlva érdeklődhetnek az ügyben. Ne nyugtalankodjon, a kollégám tudja a dolgát, értesít majd, hogy mire jutott. A maga ügyében meg jöjjön vissza pár napon belül. - ezzel elköszönt az öltönyös úrtól, aki sietve távozott.
- Na ezek se mentek szerintem messzire, lent az autóban alákörmölte valamelyikük a meghatalmazást az élettárs helyett. De majd résen leszek ezzel, ott a messzi rendőrségen. - osztotta meg Ákos a megfigyelését a kollégájával, már az irodából kifelé menet..
- Az bizony nem árt. - helyeselt a kolléga, és beélesítette az iroda riasztóját. Elköszöntek egymástól és ki-ki elindult a lakása felé.

 

8.
A Jelölt egy rövid, de mély alvást követően beállt a a zuhany alá. Váltakozva engedte magára erős sugárban a forró és hideg vizet, igyekezett magát a teljes ébrenlét állapotába hozni. Miután alaposan szárazra dörzsölte bőrét, kényelmes, de elegáns ruhába öltözött, kényelmes bőr cipőjébe bujtatva lábát. Kevéske tejet öntött a közben lefőtt kávéjába és apró kortyokban itta. Máris érezte az erek tágulását és az agya a koffein jótékony hatásától ismét a normális üzemre kapcsolt. A maradék kávét termoszba öntötte, jó lesz az úton, nem kell még ezért is megállnia.
 
Pontosan éjfél után egy órát mutatott a műszerfalon lévő digitális kijelző, ahogyan elfordította a szépnek ugyan nem nevezhető, de kényelmes és biztonságos Citroen BX autójában ülve az indító kulcsot. Az 1900 köbcentis benzines motor néhány fordulatot követően már vidáman és csendesen duruzsolt, egyre kellemesebb levegőt árasztva a kocsi belsejébe. Beállította a fűtést, nem akart túl meleget, nehogy menet közben elálmosodjon. Az bizony ilyen időben végzetes is lehet. Ám a Jelölt nem szeretett a végzettel játszadozni. 
 
A városka polgárai még az igazak álmát aludták, amikor lassan gázt adott és a kuplungot felengedve, elindult a messzi úti célja felé. Sűrű köd ereszkedett a földközelbe, a ködlámpa fénykévéi is alig tudtak pár méterre áthatolni rajta. Szerencsére ebben az időpontban a főútvonalon még nem volt nagy a forgalom, így a hol ritkuló, hol összesűrűsödő köd-gomolyagokkal birkózva, egyenletes tempóban érkezett a fővárosba.
 
Az M7-esre kanyarodva néhány kilométer után csak rosszabb lett a helyzet. Ónos eső kezdett szitálni, és azonnal az úttestre fagyott. Még szerencse, hogy nemrég lecseréltette a kerekeken a gumikat téli mintázatúra, mert így csak biztonságosabbnak érezte maga alatt az autó haladását. Most minden energiáját a vezetésre kellett összpontosítania, még az autó rádiót sem kapcsolta be, mint máskor. Nem szeretett volna úgy járni, mint némely autó, melyeket az árokba csúszva hagyott maga mögött. Balatonszentgyörgynél kanyarodott le a déli irányba elágazó útra. Errefelé megszűnt a jégpáncél, az időközben feltámadó szél pedig oszlatni kezdte a ködöt. Így már remélte, hogy időben oda fog érkezni.  
 
Már kivilágosodott, amikor nyolc előtt néhány perccel beállt a somogyi városka rendőrsége melletti kis utca parkolójába. Néhány percig még az autóban ült, mélyeket lélegzett, a tüdő csúcsáig beszívott levegőt kicsit bent tartotta, majd hirtelen kifújta. Ezt párszor megismételte, így oldva a hosszú út alatti vezetés okozta feszültséget. Miután visszatért a teljes nyugalmi állapotába, melyre a következő órákban a munkája során bizonyára szüksége lesz, kiszállt, bezárta a kocsi ajtaját és elindult a rendőrség felé.
 
A jellegzetes épülethez érve a bejárati ajtót zárva találta. Persze, hiszen mostanában rendőréknél ez lett a szokás. Magukba zárkóztak. Megnyomta az ajtó melletti csengő gombját, mire egy egyenruhás kényelmes léptekkel közeledett és beengedte az előtérbe, majd az ügyeleti helyiség ablakához irányította.
- Jó reggelt! Mi járatban? - érdeklődött a főtörzsőrmesteri rendfokozatot viselő ügyeletes.
- Jó napot! - válaszolt a köszönésre a Jelölt. - Hol van már nekem a reggel, főtörzs úr, az volt régen. - majd felmutatta az ügyvédi igazolványát és elmondta röviden milyen célból érkezett ide. Közben az adatait diktálta az ügyeletes kérdéseire, amit az egy számítógépen rögzített.
- Valóban, jó messziről érkezett ebben a cudar időben. Biztos nem ma kezdte a gépkocsi vezetést, hogy ép bőrrel megúszta. Azonnal szólok az ügy előadójának. Amíg lejön, foglaljon helyet a váró helyiségbe. - igazította el a főtörzs.
- Köszönöm, remélem nem kell sokáig itt szobroznom. - mondta a Jelölt, majd bement egy kisebb szobába, amely az előtérből nyílt a lépcsőfeljárattal szemben. Lassan már közel egy órája sétált fel s alá a rácsozott ablakú helyiségben, de nyugalmat erőltetett magára. Tudta, hogy újabban ezt a játékot játsszák a nyomozók, szívatják egy kicsit az ügyvédeket ilyen trükkökkel.
 
Na végre, látott egy pólóban és farmerben lévő fiatalembert közeledni, le a lépcsőn. Biztos ő lesz az ügy előadója. Kilépett az előtérbe és köszöntötte a nyomozót. Az viszonozta a köszönést, elmormogta a nevét és invitálta fel az irodájába, előtte menve mutatta az utat.
- Láthatnám az ügyben a meghatalmazást, ügyvéd úr. Úgy tudom még nincs becsatolva. - kezdett rá a nyomozó hadnagy.
- Persze, természetesen. Csak tegnap kaptunk meghatalmazást az ügyben az ügyfelünk élettársától, így személyesen hoztam el. - mutatta fel a papírt a Jelölt, de nem adta a nyomozó kezébe, hanem sietve hozzátette. - Azt szeretném, ha először beszélhetnék négyszemközt az ügyfelemmel. Még nem biztos, hogy ő is elfogadja, hogy mi legyünk a védői, erről meg kellene győződnöm. S ha beleegyezik, aláíratom vele a meghatalmazást és azt is becsatolnám. Erre a szabályok lehetőséget biztosítanak.
- Igen, tudom én is ügyvéd úr. Akkor legyen így, most felkísérem a beszélőre. - válaszolta a hadnagy és elindult a fogda felé.
A Jelölt követte a kanyargós folyosón, melynek a végénél egy erős ráccsal védett ajtóhoz érkeztek. Ez mellett volt egy szimpla ajtó, a hadnagy kinyitotta és mutatta az ügyvédnek, hogy oda menjen be. A Jelölt belépett a kis helyiségben, melynek ajtóval szembeni oldalán, egy rácsos ablakocskán át a túloldalon is látott egy szobát. 
- Azonnal szólok az őrségnek és a szemben lévő szobába kísérik Korom Lászlót, az ügyfelét. Ha befejezték a beszélőt, nyomja meg a falon lévő csengőgombot, ezzel lehet jelezni az őrnek. - szólt a hadnagy és eltávozott.  
  
Pár perc elteltével nyílt a másik helyiség ajtaja és belépett rajta egy sovány testalkatú, középmagas, vékony arcú férfi. A sötétszínű haja már néhány napja nélkülözte a fésűt. Először bizalmatlanul méregette a Jelöltet, majd a rácsos ablakhoz lépett és leült a padlózatba erősített keményfa székre. Mormogott valami köszönés félét és szemöldökét felhúzva kérdőn nézett.
 
- Üdvözlöm Korom úr. A pesti üzlettársa bízta meg az ügyvédi irodánkat, hogy képviseljük az ügyében. Adtak egy meghatalmazást, amit állítólag az ön élletársa írt alá.
- Na ez érdekes. - reagált erre a delikvens. - Tudtommal nekem nincs is élettársam.
- Semmi gond, ezen most ne filózzon, ez csak a nyomozók miatt kellett. Ha akarja a védelmet, akkor most írjon alá meghatalmazást és már rendben is lesz a dolog ezen része. - nyugtatta meg Korom urat a Jelölt. - A többit pedig megbeszéljük. De ha lehet, az ügyéről most keveset mondjon és semmi konkrétumot. Tudja itt akár a falnak is lehet füle. Sőt, majdnem biztos.
A szükséges papírok aláírása után Korom némi idegességgel a hangjában megkérdezte:
- Az ügyvéd úr szerint meddig kell nekem előzetesben csücsülni? Mi a frászkarikáért nyomtak le egy ilyen piti ügyben.
- Nyugalom Korom úr! Azzal nem fog hamarabb szabadulni, ha felhúzza magát és méltatlankodik. Ezt ne tegye többé, hiszen erre várnak a nyomozók. És majd jól csőbe húzzák, amit nagyon ajánlanák elkerülni. Gondolom, már kihallgatták. Mondja, tett vallomást? 
- Igen, volt már kihallgatás, de megtagadtam a vallomás tételt. Hiszen nincs is mit mondanom ebben az ügyben, én nem követtem el semmi törvénybe ütközőt. - méltatlankodott tovább az ügyfél.
 - Rendben, ez így nem is olyan rossz kezdetnek. És ehhez tartsa továbbra is magát. Bármit ígérnének, és bárhogy is rémisztgetik  a nyomozók. Na és kié ez a négy leányzó? A három ukrán és az egy magyar örömlányka? Más szóval nehéz testi munkások, ahogyan én nevezem az ilyeneket. - érdeklődött most már a konkrétumokról a Jelölt.
- Nekem ugyan semmi közöm hozzájuk, az üzlettársam biznisze ez. Én egy vidéki városban üzemeltetek egy éjszakai mulatót, némi peepshowal körítve. De ott minden szabályos. Ha kijövök innen és arra jár majd egyszer az ügyvéd úr, nézzen be, a vendégem lesz. - tett ajánlatot Korom.
- Köszönöm a meghívást. Nem hiszem, hogy mostanában erre sor kerülne, annyi itt a dolog. Azért ha minden jól megy és tartja magát a tanácsaimhoz, megpróbálom egy hónapon belül kihozni innen. Nem ígérem biztosra, még alaposan tájékozódnom kell az ügyben, hogy kiagyaljam a követendő taktikát. - mondta a Jelölt, majd hozzátette. - Látom nincs ellátva tisztasági cuccal. Majd beszerzem ami kell és bejuttatom még ma, hogy rendbe tudja tenni magát. A végén pedig az anyagiakkal úgy is elszámolunk. Na akkor ennyi lenne mára, majd beszélünk még. Megyek, mert dolog az idő, hamarosan kezdődnek a lányok kihallgatásai.- ezzel a Jelölt a táskájába tette az iratokat, elköszönt az ügyfelétől és megnyomta a falon az őrségnek jelző gombot.
 
9.
 A Jelölt kilépett az ügyvédi beszélőből és megvárta a folyosón a nyomozót, aki visszakalauzolta az irodájába. Átadta a hadnagynak a friss meghatalmazást, aki azt az ügy aktájába fűzte. A korábbi meghatalmazásról már szó sem esett, azt a Jelölt mélyen a zsebébe süllyesztette, hogy majd egy alkalmas helyen megsemmisíti. 
- Akkor most megkezdem az ukrán lányok kihallgatását, ügyvéd úr. - mondta a nyomozó, majd hozzátette. - Még a tolmácsot várjuk, de már perceken belül megérkezhet. Rész kíván venni a kihallgatásokon?
- Természetesen, hiszen ezért is utaztam ide. És már most jelzem, hogy valamennyi nyomozati cselekményen jelen akarok lenni, ezért kérem, időben értesítsen. - válaszolta a jelölt.
Közben nyílt az ajtó, belépett az irodába egy fiatal hölgy, feltehetően a tolmács. Kisvártatva egy újabb hölgyet kísért be egy rendőr és jelentette a nyomozónak, hogy a kért személyt előállította.
 A hadnagy megmutatta ki melyik székre üljön le, bekapcsolta a számítógépet, betöltötte a szükséges jegyzőkönyv űrlapját és elkezdte a kihallgatást. A kérdéseket a tolmács orosz nyelvre fordította, majd a kihallgatott hölgy válaszait magyarra, amit aztán a nyomozó lepötyögött a klaviatúrán. A jelölt erősen figyelt, értett valamennyire oroszul. Észrevette, hogy a tolmács időnként nem találja a megfelelő magyar szavakat, és ilyenkor valamelyik más szóval helyettesítette. Most még nem tette szóvá észrevételét, tudta ez még a későbbiekben a védelem javát fogja szolgálni.
 
Amikor már a harmadik hölgy kihallgatásának is a végére érkeztek, kérte a nyomozót, hogy a tolmácshoz intézhessen egy kérdést, aki ehhez hozzájárult.
- Csupán azt szeretném megtudni, hogy szerepel-e Ön a tolmácsok névjegyzékében? - fordult a Jelölt a tolmács hölgyhöz.
- Nem, nem szerepelek, én csak alkalmi tolmácsolást végzek most. Egyébként egy középiskolában vagyok orosz tanár. - válaszolta a kérdésre a hölgy.
- Akkor ezt a kérdést és a választ kérem jegyzőkönyvezni hadnagy úr! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon a Jelölt.
- Ugyan már ügyvéd úr, ennek semmi jelentősége. Az ukrán lány nyilván tud oroszul, értette is a kérdéseket és a fordítás is megfelelő volt. Egyébként sem tudtam mára bejegyzett tolmácsot keríteni, ezért kértem meg a hölgyet, hogy segítsen az ügyben. - mondott ellent a nyomozó.
- Ragaszkodom a jegyzőkönyvezéshez. - ismételte meg a kérését a Jelölt. - Én másként gondolom ennek a jelentőségét. De ez legyen az én dolgom. A magáé pedig, hogy írja bele a jegyzőkönyvbe, ami elhangzott, ha nem akarja, hogy az ügyészhez forduljak.
- Rendben van, írom máris. Azért nem kellene mindjárt az ügyészséggel fenyegetőzni. - replikázott a nyomozó.
- Ez nem fenyegetőzés, csak a jogszabály adta lehetőség érvényesítése részemről, hadnagy úr. Csupán a dolgom végzem Fölöslegesen én sem szeretem a fesztivált. 
- Rendben van, megértettem. Akkor mára végeztünk is. Holnap reggel megkezdem a szembesítést Korom úr és a ukrán lányok között. - mondta még a nyomozó az ügyvédnek.
- Itt leszek időben. - közölte a jelölt. - Apropó! Mi a szándékuk a hölgyekkel, ha végeztek a szembesítéssel? - tette még hozzá.
- Ja, az ukrán kurvákkal? Azokat holnapután kitoloncoljuk az országból. Miért érdekli ez az ügyvéd urat?
- Csupán a miatt, hogy akkor nem lesznek itt a a tárgyaláson? - kérdezett vissza.  
- Arra semmi szükség, majd ismertetik a jegyzőkönyvezett vallomásukat. - zárta a diskurzust a nyomozó.
 
Na erre befizetek, gondolta a Jelölt, már az épületből kifelé menet. Eljárási szabály-szegés történt, ezért a jegyzőkönyvezett vallomások nem érnek egy fabatkát sem. Kizárt, hogy a bírósági tárgyaláson ezzel előálljon az ügyész, ha néhány nap múlva közli vele ezen tapasztalatait.
Visszament az autójához, beült és a mobilján hívta a főnök-kollégáját. Röviden ecsetelte neki az ügyben szerzett eddigi információit és tapasztalatait. A kollégája elégedett volt a hallottakkal.
- Na ezt ügyesen rendezted eddig. És mos mi a szándékod?
- Úgy gondolom, itt ragadtam pár napra, folytatódnak a kihallgatások, szembesítések. Ezek egész napos elfoglaltságok. Nem lenne praktikus naponta hazautazva ezer kilométert autózni. Már a költségek miatt sem. Az lenne a legjobb megoldás, ha egy panzióba fészkelném be magam, amíg szükség lesz itt rám.
- Legyen így, erre már mi is gondoltunk. Akkor intézkedem. Hamarosan egy fiatalember fog felkeresni a pesti ügyfél megbízottjaként. Ő rendezi a szállással és a kajával kapcsolatos dolgokat. Aztán vigyázz, csak óvatosan, semmi kapkodás és hirtelenkedés. - adott útbaigazításokat a kollégája, majd megszakadt a vonal.  
 
Még alig gondolta át a hallottakat és a napi történéseket, amikor egy fekete BMW állt be mellé a parkolóba., de a motort nem állította le. Ez érdekes, gondolta a jelölt. Még tíz perc sem telt el, hogy a kollégájával beszélt telefonon, és máris itt a segítség. Szinte biztos volt benne, hogy ez a pofa már nap közben ideérkezett és csak az utasításra várt. Tiszta maffia. Ám nem sok ideje maradt a töprengésre, mert az autó leereszkedő ablakán egy fiatalember szólította meg.
 - Üdvözlöm ügyvéd úr! Kérem jöjjön a kocsim után a sajátjával, egy panzióhoz vezetem.
 - Rendben, már indulhatunk is. - egyezett bele a Jelölt és beindította a motort, majd követte a BMW-t.
A kisvárosban jó pár kanyart követően egy csendes mellékutcában álló panzióhoz érkeztek. Bementek, a fiatalember tárgyalt valamit a recepcióssal, átvett két szobakulcsot, majd intett a Jelöltnek és elindultak az emeletre vezető lépcsőn. A span kinyitotta az egyik szoba ajtaját és a kulcsot a Jelöltnek nyújtotta.
- Remélem megfelel néhány napra az ügyvéd úrnak. - mondta közben. 
- Persze, kellemes kis egy ágyas szoba, itt kipihenhetem magam. - válaszolt a Jelölt, miközben átvette a szoba kulcsot.
 
Elrendezte a dolgait, majd vett egy frissítő zuhanyt és lement a recepcióhoz. Itt már várta a fiatalember, akit magában csak spannak nevezett. Bementek az éttermi részbe és megrendelték a vacsorát. Vacsora közben alaposan kifaggatta a spant a kurvás üggyel kapcsolatban, azzal a körítéssel, hogy minden részlet érdekes lehet a védelem számára. A span pedig nem fogta vissza magát.
A vacsora után a Jelölt a szobájába visszaérkezve azt tervezte, hogy hamar lefekszik, nem sokat pihent az elmúlt éjszaka. Már éppen vetkőzni akart, amikor kopogtattak a szoba ajtaján. A segítője dugta be a nyíláson a fejét. 
- Most kaptam egy telefont a főnökömtől, aki szeretne az ügyvéd úrral találkozni. Nagyon fontos lenne.     
- Hát ha fontos, akkor nincs mit tenni. Ő is itt van a városban? - kérdezte a Jelölt.
- Nem, nincs itt, hogyisne. Ez veszélyes terep a számára. A Balatonnál vár minket. Én viszem oda az ügyvéd urat, nekem nem tart sokáig az út. - válaszolta a span.
- Azt meghiszem, ekkora böhöm autóval. Akkor ne vesztegessük tovább az időt, induljunk. - sürgette a fiatalembert.
 Beszálltak a BMW-be és hol lassabban, hol gyorsítva kacskaringóztak át a városon a kivezető út felé.
- Mire fel ez a nagy konspirálás? fordult a span felé a Jelölt. Persze a válaszban szinte biztos lehetett.
- Tudja hogy van ez, ügyvéd úr. Jobb félni, mint berosálni, ahogyan kedvenc főnököm szokta volt mondani. Ezektől a zsaruktól minden kitelik. Akár még le is követhetnek, mert a főnököt is szeretnék nagyon rács mögé dugni. De nincs gáz, tiszta mögöttünk minden. Ha mégis jöttek volna eddig utánunk, most lerázom őket. magyarázta el a span és padló gázzal ösztökélve a verdát, kilőttek egyre gyorsuló tempóban a találkozó hely felé.
 
10.
A fekete színű, sötétített üvegű BMW rákanyarodott Bszentgyörgy főútcájára, majd nem sokkal ezután behajtott az autóscsárda parkolójába. Túlhaladva a már ott várakozó terepjárón, hirtelen leparkolt. Már jóval elmúlt este 10 óra.
A span a terepjáró felé mutatott.
- Ott várja a főnököm az ügyvéd urat, ha lenne szíves átülni.
- Értem, már indulok is. - kászálódott ki a Jelölt az autóból és gyors léptekkel elérve a terepjárót, beszállt a hátsó ülésre.. Egy szempillantással felmérte, hogy hárman vártak rá. A főnök, akit pesti üzletemberként már az ügyvédi irodából ismert, és még két férfi az első üléseken. A hátul helyet foglaló férfi kezet fogott a Jelölttel, majd a izgatottan rákezdett a mondókájára.
- Nagyon örülök, hogy időt tudott rám szakítani, ügyvéd úr. Tudja, nem vagyok könnyű helyzetben, már engem is köröz a rendőrség, bármikor lekapcsolhatnak. Pedig még rengeteg elintézni valóm lenne. Arra gondoltam, ha lerendezem a folyamatban lévő üzleti ügyeimet, akkor önként feladom magam.
- Na látja, az nem lenne hátrány. Lehetséges, hogy a letartóztatásától is eltekintene a bíróság. Igaz még nem tudom, itt hogyan viszonyulnak az ilyen ügyekhez. Egyáltalán, hogyan kerültek ide az isten háta mögé ezekkel a lányokkal? - próbált tiszta vizet önteni a pohárba a Jelölt.
- Nagyon egyszerűen kérem. - kezdett a mondókájába Hamari úr, az üzletember. - Tudja, a feleségemmel együtt lányokat közvetítünk az arra igényt tartó kuncsaftoknak. Nemrég amerikai hadtáposok jöttek ide a kisvárosba. Az egyetlen szállodába helyezték el őket, és ugye nekik is szükségük lehet olykor lányokra a kemény munkájuk mellett. Meg tele vannak pénzzel, jó ropogós dollárokkal. Ezért gondoltam, hogy lehozok ide néhány "dolgozómat", nagyon jó üzletnek tűnt elszedni az amiktól a fölös pénzüket.
- Ja, de ez már múlt idő. - vetette közbe a Jelölt. - És hogy került a képbe Korom úr, illetve honnan voltak az ukrán örömlányok?
- Őt régebben ismerem, néha megfordulok a mulatójában. És lányokat is szoktam neki kölcsönözni, ha úgy hozza a helyzet. - majd itt elhallgatott. Kicsit töprengett és folytatta.  
- Na jó. Amit most mondok, ajánlom felejtse majd el. Az ukránokkal is van kapcsolatom, ők csempészik át a lányokat hamis útlevelekkel. Ez a három is onnan jött nemrég. Aztán a hasznon risztelünk. Tudja már Ügyvéd úr, mi lesz a három lány sorsa? Őket is elítélik? - mutatott némi aggódást Hamari úr. 
- Ne izguljon, engem köt az ügyvédi titoktartás szigorú szabálya. Ami pedig a lányokat illeti, úgy tudom még nem voltak akcióban, mikor lekapcsolták őket. Ezért nem büntethetők, csak kitoloncolják mindegyiket, és jó pár évig tiltó listán lesznek. - nyugtatta ügyfelét a Jelölt.
- Ez nem gond. Szerintem egy hét múlva már új útlevéllel és némi segédlettel a határon újból nálunk űzik az ipart. - sóhajtott fel a hírre Hamari úr.     
- Tud valamit arról, hogyan gyűjtötték be a lányait? - faggatta ügyfelét tovább a Jelölt.
- Hogy az elején kezdjem, egy pár nappal ezelőtt lehoztam a kisvárosba a három ukrán lányt és egy strómant, akinek a dolga az lett volna, hogy vigyázzon rájuk. Ja és Korom úr egyik magyar kislányát is, ő ennyivel szállt be az üzletbe. Kibéreltem nekik egy lakást, majd lerendeztem némi részesedésért az egyik vendéglőssel, hogy az ő üzletében lesznek napközben és este is, mivel oda jártak be kajálni az amik. Úgy látszott minden sínen van, és jó üzlet lesz, de valószínű, hogy egy másik csapat kavart be a dolgainkba. Az a banda már korábban lehozott futtatni jó pár lányt a városba. Üzentek is, hogy pucoljunk onnan, mert megjárhatjuk. Biztos letejeltek a helyi zsaruknak, mert nekik még most is fut a szekerük.
- Akkor sejtem már honnan fúj a szél. - szakította félbe Hamari szófolyamát a Jelölt. De az tovább folytatta a történetet.
- Korom haverom pillangóját elengedték, ő mesélte, hogy a kihallgatásán a nyomozó magából kikelve ordítozott vele, amiért nem vallotta be, hogy kurválkodni jöttek ide. Valami olyat is említett, hogy ha itt akartok partizánkodni a városban, akkor előbb a főnökötöknek talán a rendőrségen kellett volna kezdeni. Hát ez elég egyértelmű. - vett nagy levegőt, majd még hozzátette:
- Az a barom-arc testőr gyerek köpött el mindent részletesen, még a tarifákat is bemondta a jegyzőkönyvbe, amiről odafelé a kocsiban beszéltem a lányokkal. Kellett nekem előtte pofázni. A kis hülyegyerek bevette a nyomozók meséjét, hogy ha elviszi a balhét és beköp bennünket, elengedik. Na de imádkozzon az az állat, hogy jól csukják be, mert ha kiszabadul, az ukránok biztos a kezébe adják a fülét. - hadarta szinte egy szuszra.
- Késő bánat, ezen már kár vekengeni. Az viszont jó hír, hogy az ukrán kurvákat a rendőrség tünteti el innen. Így nem tudnak részt venni a tárgyaláson. - mondta a Jelölt.
- De hát a vallomásuk jegyzőkönyvbe van véve. - aggályoskodott az ügyfél.
- Nincs jelentősége, nem lesz bizonyíték. Ez az aluképzett nyomozó hál' isten, nem a törvény szerinti tolmácsot hívott a kihallgatásra. Így a jegyzőkönyv csak egy papírlap, mintha semmi nem lenne rajta rögzítve. Nem hiszem, hogy az ügyész bevetné, mint bizonyítékot. - magyarázta el a Jelölt.
- Végre valami jó hírt is hallok ma. - könnyebbült meg Hamari. - Úgy látom az ügyvéd úr érti a dolgát.
- Még szép, hiszen jó pár évet lehúztam a rendőrségen ezt megelőzően. Az a nyomozó gyerek még bűnös gondolat sem volt az apja fejében, amikor én már vizsgálótiszt voltam. Ja és Korom urat is eligazítottam, hogy tartsa a száját. Remélem nem fog megzakkanni és nem terít a zsaruknak, mert akkor lőhetjük ezt az ügyet. És nem sok reménye lesz a korai szabadulásra.
- Á, elég kemény gyerek a haverom. Hacsak a csehója miatt nem fog nagyon aggódni, hogy lenyúlják tőle, míg bent csücsül. Azért tartsa már benne a lelket, ha lehetséges, ügyvéd úr. - mondta Hamari, és egyszeriben rémület ült ki az arcára. A főút felé mutatott. - Na még csak ez hiányzott! Az a járőrkocsi visszafordult és errefelé közeledik. Itt ért véget az én napom, most biztos elkapnak. - sóhajtozott ijedten.
- Aggodalomra semmi ok. - szólt a Jelölt, majd még hozá tette. - Maradjanak csendben a kocsiban, ide úgy sem látni be. - ezzel kiszállta az autóból és a rendőrök felé indult.
- Jó estét biztos urak, talán keresnek valamit? - kérdezte a rendőröktől, mikor azok megálltak mellette. Most jövünk a barátaimmal  Zágrábból és tartunk itt egy kis pihenőt. Gondoltuk nyitva lesz ez az autós csárda és felfrissítjük magunkat. De már korábban bezárhatott, ezért csak nyújtózunk cseppet és már megyünk is tovább. Egyébként jómagam is rendőr vagyok, csak már nyugdíjban. - mondta a jelölt nyugodt hangon, közben megmutatta a rendőrnek a nyugdíjas igazolványát.
- Köszönöm alezredes úr, jó már magának, hogy utazgathat és nem kell éjszaka is robotolni a cégnél. - válaszolt az örmester. - Egyébként nem keresünk senmmit, csak itt szemben van ez a mini benzinkút és hát emiatt gondoltuk, hogy megnézzük, kik várakoznak itt a parkolóban. Tudja manapság minden megtörténhet. Hát további jó utat, mi megyünk is a dolgunkra. - emelte sapkájához a kezét a rendőr, majd megfordul az autóval és elhúzott a főút felé.
 
Na meg az ellenkezője is, gondolta visszafelé menetben a Jelölt, és újból beszállt a terepjáróba.
- Mi a csodát mondott az ügyvéd úr a zsaruknak, hogy még a végén szalutáltak is? - álmélkodott Hamari.
- Az csak maradjon az én titkom. Azért ha nem bánja, nem játszanám ki minden adumat. - ütötte el a dolgot ennyivel. - De már jó lenne visszaindulnom, régen nem volt alattam rendes fekhely. A további információkért pedig forduljon a főnökömhöz, ő mindent fog az ügyben tudni, ami szükséges. Ne kockáztassa a szabadságát az utazgatással, ha még intézkedni szeretne.
- Rendben ügyvéd úr, úgy lesz, és köszönöm, hogy idefáradt. - ezzel kezet fogtak.
A Jelölt átült az alkalmi a sofőrje mellé, és visszaindultak a kisvárosi panzió felé. 
 
11.
A BMW most csendesen és normál tempóban suhant a dimbes-dombos, kanyargós úton az éjszakában a kisváros felé. A sofőr az utat figyelte, közben a mobilján beszélt néhányszor valakivel. A Jelölt elnyúlt az ülésben és ellazította magát,  gondolatban a nemrég hallottakat értékelte. Jó kis ügybe sikerült belecsöppennie. Jól sejtette, hogy a háttérben az ukrán maffia lány-futtató iparága ténykedik. Persze ezen nem volt mit izgulnia, hiszen ő csak teszi a dolgát arra nézve, amire a megbízása szólt. Ebben pedig úgy érezte, a szerencse is a kezére játszott, hogy ilyen zöldfülű nyomozó kapta ezt az ügyet. Nemrég jött át a határőrségtől a rendőrségre dolgozni, így kevés nyomozati tapasztalattal rendelkezett. Nem csoda, ha időnként bakizott, ami a védelem malmára hajtotta a vizet. Eddig jutott a töprengésben, amikor a sofőr jelezte, hogy mondana valamit.
- Az a helyzet ügyvéd úr, hogy ma este Kaszópusztán egy vadászkastélyban lesz a szállásunk. Már minden le van rendezve. Ha  jól tudom, a panzióban nem hagytunk semmit.
- Csak a hűlt helyünket. - erősítette meg a Jelölt. - Nekem aztán mindegy, hol fogunk ma aludni, csak jó kemény legyen a fekhely, mert azt szeretem. S ha lehet mielőbb érjünk oda, mert ma is rövidnek néz ki az éjszaka.
- Már nincs sok hátra az útból, hamarosan megérkezünk. - válaszolt a span és gyorsabb tempóra ösztökélte a verdát.
 
Valóban, jó negyedóra múlva már a volt honvédelmi miniszterek kedvenc vadászkastélyánál állt meg az autó. A masszív emeletes épület egy sűrű erdő mélyén rejtőzködött. Körös -körül sötétség és olyan csend uralkodott, hogy az ember a dobhártyáján érezte a szíve minden egyes dobbanását.
Az épületben kellemes meleg és egy fiatalember fogadta a késői vendégeket. Feltehetően ő volt egy személyben a recepciós és a szakács is. Vacsorához invitálta az érkezőket, nyilván valaki előre lerendezett mindent. A könnyű, de bőséges vacsora után a Jelölt, miután megbeszélték a recepcióssal és a spannal az ébresztés idejét, felment a szobájába. Alapos zuhanyozás után lefeküdt a kényelmes ágyba és néhány perc múlva már az igazak álmát aludta. Nem gondolkodott azon, hogy előtte vajon kik dőzsölhettek itt államköltségen, vadakat űzve a kastély körüli rengetegben.
 
A vadhúsból szarvasgombával készült reggeli elfogyasztását követően a Jelölt segítője, a span, készpénzzel rendezte a számlát, tetemes borravalóval hálálva meg a kellemes ellátást. Elbúcsúztak a recepcióstól és elindultak a kisváros felé. A jelöltnek hamarosan újabb kihallgatásokon és szembesítéseken kellet részt vennie. Alig hagyták el a vadászkastélyt, amikor az egyébként elhagyott erdei úton szembe jött velük egy gépkocsi. A rendszáma alapján kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy rendőrségi autó volt, két civilruhás férfi ült benne. A jelölt még nem gondolt semmi szokatlanra, a bűnügy iratait nézegette. Készült az aznapi tennivalóira, néha egy-két szavas jegyzetet firkantott a papírlapok széleire.
 
Már feltűnt a távolban a kisváros szélső házsora, amikor megcsörrent a mobilja. Lenyomta a fogadás gombot és beleszólt. A recepciós hangját ismerte fel.
- Ügyvéd úr, csak azért zavarom, mert most járt itt két nyomozó és maguk után érdeklődtek.
- Köszönöm, sejtettem, hogy ez lesz, mert nemrég találkoztunk velük, mikor elhaladtak mellettünk a kastély irányába. Ez az út máshová nem is vezet. Rendes magától, hogy értesített. És mondott nekik valamit rólunk?
- Á dehogy, semmit. Én kérem tudom a számat tartani. Egyébként azt firtatták leginkább, hogy ketten voltak-e csak, vagy esetleg volt-e itt egy harmadik személy is.
- Még egyszer köszönöm az információt. Remélem látjuk még egymást. - köszönt el a recepcióstól a Jelölt, majd a sofőrhöz fordult.
- Micsoda balfék társaság, ennyire hülyének néznek bennünket? Azt hitték, hogy a kastélyban randiztunk a Hamari úrral. - adott némi magyarázatot a jelölt a saját kérdésére. 
Ezzel le is zárult a beszélgetésük, mert közben megérkeztek a rendőrség épületéhez. A jelölt elköszönt a sofőrtől is, mivel ma végez az itteni munkájával és már a saját autóján fog hazamenni. De erre még sokat kell várnia, csak estefelé kerülhet rá a sor. Addig lesz munka bőven.
 
A rendőrség épületében ismét egy órányi várakoztatás után került elő az ügy nyomozója. Persze, hiszen neki is vissza kellet érnie Kaszópusztáról. A hadnagy felkísérte az irodájába a Jelöltet és rámutatott az egyik székre.
- Foglaljon helyet ügyvéd úr, azonnal elkezdjük a szembesítéseket. Bele kell gyorsítani egy kicsit, mert késésben vagyok.   
- Látja hadnagy, ha nem utánam szaglásznának és nem pazarolnák a kincstári benzint a fölösleges fuvarokkal, mindenki jobban járna és az ügyben a nyomozás is hamarabb érne a végére. Mondja, maga tényleg baleknak néz engem? - kérdezte kissé ingerült hangon a Jelölt.
- Mire gondol ügyvéd úr? Ezt most hogy értsem? - erőltetett meglepetést a nyomozó az arcára, ami kezdett vörösre váltani.
- Csak úgy ahogy mondom. - folytatta hangját kissé megemelve a Jelölt. - Egyrészt nincs joguk engem követni és utánam koslatni. Ahhoz eljárás alá kellene helyezzenek, de erre semmi alapjuk nincs. Másrészt csak nem gondolja, hogy rajtam keresztül fogják el az ügy másik gyanúsítottját? Nem most jöttem én az öthuszas gyorsvonattal, hadnagy úr! Maga még a világon sem volt, amikor én már elkezdtem dolgozni a rendőrségen és pár hónapja nem járőrként mentem nyugdíjba. Azt ajánlanám, ha jót akar magának, ne szívasson tovább, szokjon le a várakoztatásokról.  És az eljárási szabályokat sem ártana betartania az ügy vizsgálata során. Most pedig, ha nincs akadálya, folytathatná a szembesítéseket. - zárta le a maga részéről az eszmecserét a Jelölt.
- Velem nem beszélhet ilyen hangon az ügyvéd úr! - tromfolt most vissza a nyomozó. - Egyébként meg nem járkálunk mi senki után. Van nekünk elég dolgunk. De ha már itt tartunk, nem tudja hova lett a Korom úr élettársa által aláírt meghatalmazás? Szeretném ha azt is becsatolná. Ugyanis az egri kollégákkal megkerestettük az állítólagos élettársat és ő váltig tagadta, hogy aláírt volna bármiféle meghatalmazást. Márpedig akkor ez egy újabb ügy, okirat hamisítás.
- Én már csak ilyen hangon tudok beszélni és ezen nem is kívánok változtatni. - szögezte le a jelölt, majd folytatta. - Az említett meghatalmazást pedig az első napon az asztalára tettem a többi papírjai közé. Keresse talán ott és ne rajtam, immár három nap múlva. És szóljon majd, ha esetleg megtalálta. Nekilátna végre a mai kihallgatásoknak? - kérdezte végül a Jelölt, mintegy jelezve, hogy ezt a témát részéről befejezte. 
 
A szembesítések sorában a végére Korom, a Jelölt ügyfele maradt. Mikor ez is befejeződött, engedélyt kért a nyomozótól, hogy az ügyvédjével négyszemközt beszélhessen ott az irodában. A nyomozó elzárta az iratait, beleegyezett egy öt perces beszélőbe és elhagyta az irodáját. A Jelölt elmagyarázta Koromnak, hogyan áll az ügye. Azzal fejezte be, hogy jók kilátások a szabadlábra helyezéshez. Erre egy hét múlva fog sort keríteni, amikor majd visszajön és beszél az ügyésszel. Mivel szinte semmi bizonyíték nincs az ügyben, nem lesz nehéz dűlőre vinni vele a letartóztatás megszüntetését. A végén nyomatékosan kérte az ügyfelét, hogy tartsa magát a megbeszéltekhez, ne tegyen vallomást ezután, bármivel is kecsegtetnék a nyomozók Mert majdnem biztos volt abban, hogy még nem adták fel, hogy ügyfeléből kicsikarják a beismerő vallomást.
 
A Jelölt a három napi feszített tempójú munkája végeztével haza felé tartott. Péntek késő délután volt, már azon gondolkozott, hogy a hét végére milyen programot ütemezzen be magának. Már Siófok közelében járt, amikor csörgött a mobilja. Ügyfele, Korom hangját hallotta nagy meglepetésére.
- Ügyvéd úr! Azonnal tessék visszajönni, vagy intézkedni, hogy valahogy hazajussak. Mindjárt ki fognak engedni a fogdából.
- Na ne vicceljen velem, ember. Még nem jött el a tréfálkozás ideje. Hogy jutott telefonhoz egyáltalán? - érdeklődött a Jelölt válasz helyett.
- A bűnügyi osztály vezetője mondta az előbb, ő adta ide a telefonját, hogy felhívhassam. Elfogadtam az ajánlatukat és beismerő vallomást tettem. Mutattak egy rózsaszínű nyomtatványt, hogy az a szabadító papír, és ha aláírom a vallomásom, már mennek is az ügyészhez. - magyarázta nagy elánnal Korom.
- Ugyan már! És ezt a maszlagot meg maga bevette. Nem is tudom minek kell magának védő, ha a saját feje után megy. Tudja mennyi most az idő? A ügyész már régen hazament és otthon nem fog azzal a papírral bajlódni. Higgyen nekem,  jól csőbe húzták magát Korom úr. - válaszolt cseppet sem nyugodt hangon a Jelölt, majd még hozzátette. - De azért még így sem reménytelen a szabadítása, bár azt nem a nyomozók fogják rendezni, erre akár mérget is vehet. Szedje össze magát és ne csináljon több ostobaságot, ha kérhetem. Majd hétfőn találkozunk és a többit személyesen megbeszéljük. - ezzel megszakította a vonalat.
Közben már felérkezett az autópályára, és nagyobb sebességre sarkallta az autóját, hogy mielőbb haza érkezzen.   
 
12.
A Jelölt késő este egy két lépcsőházas társas-ház első emeletén, tágas, kényelmes, praktikusan, ám ízlésesen berendezett lakásba lépett be. Igaz csak bérelte, de szeretett itt lakni, mert nagy, gondozott park vette körül és távol esett a főútvonal nagy zajától. Időnként a közeli vasút mormogása, néha a mozdonyok kürtölése törte meg a csendet, de ez nem volt zavaró. megszokta már.
 
Az ajtó zár kattanására csinos, jó néhány évvel fiatalabb barátnője jött elő egy lenge öltözékben a nappaliból. Egész lénye azt sugározta, hogy örül az érkezőnek.
- Jaj de jó hogy itthon vagy újra, kedvesem! - simult a Jelölthöz kiscicásan, és rövid, ám forró csókot nyomott az ajkára. - Már vártalak nagyon. Hiányoztál, mint zöld mezőnek az eső, tudod. - dorombolta bársonyos hangján a fülébe.
- Te is nekem édesem. - szorította magához a formás, ruganyos testű nőt és leheletnyi puszit helyezett el a nyak és váll találkozásánál bronzbarna, finom illatú bőrén. Érezte, hogy barátnője testén enyhe borzongásféle futott át, míg saját ágyéka lüktetni kezdett. De gyorsan csillapította előtörő vágyát és kedvesét a nappaliba invitálta.
- Tölthetek neked is egy pohárkával? - mutatta a nő felé a tokaji aszús üveget.
- Igen, kérek egy kis aperitifet, jól fog esni a vacsora előtt. - fogta kezébe a másik poharat. - Összedobtam egy kis harapni valót, gondoltam, biztos éhes leszel, ha megjössz.
- Mint egy farkas falka, legalább. Ebédelni se igen volt ma időm, útközben pedig nem akartam ilyesmivel vacakolni. Tudtam, hogy az én édes kis boszikám nem felejtkezik meg rólam. - mondta a Jelölt, majd nekiláttak és jóízűen falatozni kezdtek.
 
A vacsora közben szinte egymás szavába vágva mesélték el, hogy kivel mi történ a távollétük ideje alatt. A Jelölt azonban csak a lényegre szorítkozott, a maffiaszerű részekről nem tett említést. Nem szerette volna fölösleges izgalmaknak kitenni a barátnőjét, aki lelkesen magyarázta, hogyan esett túl a félévi vizsgáin az egyetemen. Bölcsésznek készült, ez volt az utolsó éve. Még érintettek a beszélgetés során néhány témát, majd a gépbe rakták a használt evőeszközöket és lefekvéshez készülődtek. Szerettek együtt pancsolni a fürdőkádban, közben szerelmes szavakat suttogtak egymás fülébe. Mire ágyba bújtak, már mindkettőjükben tetőpontra hágott a testi vágy is. Kezdetben finom érintésekkel és hosszú csókokkal halmozták el egymást, majd egyre hevesebb ölelések és sóhajtozások közben egyesültek, míg végül a végtelennek tűnő kielégülés gyönyörében aléltak el egymás karjaiban.
 
A hét végét laza programokkal töltötték, jókat csavarogtak a városban, S amikor már fázni kezdtek a friss, hűvös levegőn, beültek valamelyik presszóba meginni egy forró teát. Közben irodalomról, könyvekről, zenéről beszélgettek elmélyülten. Szántak egy kis időt a helyi kiállítás képeinek vizuális élménnyé formálására is. Éhségüket a nemrég megnyílt, hangulatos dizájnnal berendezett étteremben csillapították. Gyorsan repült az idő, máris egy újabb dolgos hét kezdetéhez érkeztek.
 
A Jelölt hétfőn reggel az ügyvéd főnökével osztotta meg az általa csak kurvás ügynek nevezett, több napos kiruccanásának tapasztalatait. Részletesen elmondta, mire jutott eddig, és szerinte mi lenne még a tennivaló a nyomozás lezárásáig  A főnöke tudomásul vette a hallottakat, majd egyetértően hozzátette:
- Akkor holnap hajnalban indulhatsz is vissza és próbáld meggyőzni az ügyészt, hogy ez az ügy nagyon ingatag lábakon áll. Korom úrral pedig meg kell értetni, hogy vonja vissza a legutóbbi vallomását, csak ekkor van esély a szabadlábra helyezésére. Jól beleült a nyomozók hintájába, de ezt az előnyünkre is fordíthatjuk. Aztán ügyes légy, mint eddig. - tette hozzá a végén a főnöke.
- Ne aggódj, van elég ütőkártyám, lerohanom az ügyész urat, nem lát majd más kiutat. - mondta magabiztosan a Jelölt. Ezután nekilátott aznapi teendőinek, várt rá helyben néhány tárgyalás a bíróságon. Szerencsére itt nem kellett messzire mennie. 
 
13.
Másnap hajnalban a szokott útvonalon közeledett a dél-somogyi kisváros felé autójával. A hivatali idő kezdetére már az ügyészség épülete előtt parkolt le. Előző napon telefonon egyeztetett időpontot, így most nyugodtan lépett be a komor épületbe.
- Napfényes szép napot a hölgyeknek. - köszönt az ügyészi iroda előterében tartózkodó titkárnőnek és gépírónak.
- Az bizony már ránk férne ügyvéd úr. - fejezte ki kívánságát a titkárnő, majd az egyik ajtóra mutatott. - Fáradjon be, már várja önt az ügyész úr. - azzal tovább folytatta az iratok rendezését.
- Látom akadnak még pontos ügyvédek is.- jött elé az ajtóig az ügyész és kezet fogtak. - Üdvözöllek, helyezd magad kényelembe. - mutatott közben a szoba egyik sarkában álló ülő alkalmatosság felé. - Ugye nem gond, ha mellőzzük a magázódást?
- Természetesen nem gond, hiszen nagyjából egykorúak lehetünk. És könnyebben találjuk meg így a közös hangot is ebben az ügyben, mert arra most szükség lenne. - tért azonnal a lényegre a Jelölt. - Talán volt már időd átfutni a nyomozati iratokat, és te is észrevetted, hogy bizony a nyomozó nem mindig állt a a helyzet magaslatán. Jól elpuskázta, a védelem szerencséjére, az ukrán kurvák dolgát. Azt hiszem ezeket a vallomásokat leírhatod, mint bizonyítékot. Az eljárási szabályszegések miatt gondolom nem kívánod a tárgyaláson felhasználni. A lányoknak meg már bottal ütheted a nyomát. - húzódott enyhe mosoly a Jelölt szájára. 
- Jól látod, kérlek. Ez bizony nagy probléma az ügyben. Már intézkedtem is, hogy a hadnagyot vonják ezért felelősségre. - érződött némi bosszúság az ügyész hangjában, majd hozzátette. - Azért maradt itt még némi bizonyíték, így a vádemeléstől nem tekinthetek el. S mivel a nyomozás lezárult és te is kéznél vagy, ma meghallgatnám az ügyfeled. Bármelyik percben itt lehet, szóltam a rendőrségre, hogy kisérjék át.
- Ennek én is csak örülni tudok, mert nem kell ezért külön ide buliznom az isten háta mögé. Ha kérhetem, a meghallgatása előtt biztosíts már számunkra öt perc beszélőt. Nem szeretném, ha nagyon összekeverné itt a dolgokat, erről majd gondoskodom. Neki is jobb lesz, ha nem kavar össze-vissza. - mondta a Jelölt.
- Persze, a beszélő is megoldható. - egyezett bele az ügyész. Közben benyitott a titkárnő és jelezte, hogy Korom urat meghozták a kihallgatásra.
- Rendben, akkor vezessék be és beszéljetek nyugodtan itt az irodámban. Én addig elintézek néhány dolgomat.- állt fel az ügyész és kiment az előtérbe.
- Üdvözlöm Korom úr. Üljön le ide és figyeljen jól a saját érdekében. - mutatott a Jelölt az egyik székre. - Ha ma szabadulni akar, akkor nem beszél sokat a meghallgatásán. Csak annyit kellene mondania, hogy fenntartja az eddigi, utolsó vallomását.
- De hiszen azzal elvágom magam alatt a fát. - méltatlankodott az ötleten Korom. - Bevettem a nyomozók dumáját, hogy szabadulok és elvittem a balhét. Biztos jó lesz ez így, ügyvéd úr?
- Nézze, én csak olyan ötlettel állok elő, amely ebben a helyzetben célravezető. Ha most bekavar itt és visszatáncol, nem jöhetek elő a szabadlábra helyezési kérelemmel. Ráérünk majd a tárgyaláson elővenni ezt a kényszervallatásnak tűnő dolgot. Remélem ez érthető? - próbálta megnyugtatni a Jelölt az ügyfelét.
- Rendben van, legyen úgy, ahogy az ügyvéd úr tanácsolja. Ha kell, meg se szólalok, hallgatok, mint egy kuka. - adta végül beleegyezését Korom.
 - Na,.végeztetek a beszélővel? - lépett be az ügyész az irodájába, előre engedve a gépírót. - Mert akkor kezdjük el a meghallgatást.
- Részünkről semmi akadálya. - mondta erre a Jelölt és az ügyfele is rábólintott.
Az ügyész elkezdte diktálni a gépírónak a szokásos formaságokat tartalmazó jegyzőkönyvet. Az adatok rögzítését követően ismertette a vád lényegét, rákérdezett, hogy Korom úr fenntartja-e a legutóbb tett vallomását. Az igenlő választ is rögzítették. Ezután az ügyész a Jelölthöz fordult.
- Esetleg a védelemnek lenne észrevétele, vagy indítványa?
- Az észrevételektől most eltekintek, ám van egy lényegi indítványom. -  válaszolt a Jelölt. Ezután részletesen előadta, hogy milyen indokok alapján kéri védence szabadlábra helyezését. Kiemelte, hogy Korom úr eddig még nem volt büntetve, beismerte a bűncselekmény elkövetését és nyilván szökni sem akar, tekintettel az üzleti érdekeltségeire. Majd hozzátette:
- Álláspontom szerint az is indoka a szabadításnak, hogy az előzetes letartóztatás, ezen törvényhely szellemének megfelelően, nem lehet előrehozott büntetés. Gondolom ismered te is az erre vonatkozó bírói gyakorlatot. És az eljárás jelen szakaszában te vagy az ügy ura, így neked kell dönteni ebben a kérdésben. 
Az ügyész egy darabig fontolgatta az elhangzottakat, majd mély levegőt véve kezdte a mondókáját. 
- Persze, tudom, most én következem. Elfogadva az érvelésed, megszüntetem Korom úr előzetesét és elrendelem a szabadlábra helyezést. - az utóbbi mondatot már a gépírónak címezte, aki azt beírta a jegyzőkönyvbe. Végezetül kitöltötték a szabadításhoz szükséges nyomtatványokat és az ügyész ezeket átadva a kísérő őrnek, visszavitette a foglyot a rendőrségre, akinek ekkorra már az örömtől a füléig ért a szája és lelkesen hálálkodni kezdett az ügyésznek.
- Hagyja ezt Korom úr, az ügyész úr csak a kötelességét végezte. - szólt a Jelölt a védencéhez, majd még hozzátette. - Igyekezzen összepakolni, aztán a parkolóban várom magát.
 
Majd elköszönt az ügyésztől és elindult a parkoló felé a kocsijához. Na ezzel is megvolnánk eddig, gondolta menet közben és egy sóhajjal engedte ki magából a feszültséget.
 
Epilógus.
 
 A későbbiekben azután a körözés alatt álló Hamari Dénes, elrendezve és a feleségére bízva üzleti ügyeit és az örömlányokat, valóban önként jelentkezett a rendőrségen. Természetesen, mint ilyen esetekben lenni szokott, nem kerülhette el a letartóztatását. Erre azonban ő már előre felkészült, számot vetve a következményekkel, hogy pár hónapig nem élvezheti a szabadsággal járó előnyöket. Csak a börtön bizonyos hátrányait, amelyek közül, ismerve jó üzleti érzékét, némelyeket bizonyára erősen leredukált a saját érdekei szerint.
 
A Jelölt egyszer útba ejtette egy napon Korom Laci éjszakai mulatóját. Más ügyben járt abban a városban, s miután elrendezte a napközbeni teendőket gondolta, hogy bekasszírozza az elmaradt sikerdíját. Korom igen szívélyesen fogadta, sírig tartó hálájáról biztosította, amiért röpke három hét elteltével kihozta az előzetesből. Azonban mindenféle pénzügyi nehézségeire hivatkozással haladékot kért a fizetség teljesítésére. Ám úgymond a kamatok fejében felajánlotta, válasszon kedvére az igen lenge öltözékű gogó görlök közül, akivel kellemesen eltölthetné az estét. A Jelölt nem is habozott sokáig, és rábökött az egyik nagyon csinos, szépnek éppen nem nevezhető, de érdekes arcvonásokkal rendelkező lányra és az asztalához invitálta.
Elhárította a külön szobára vonulást valami ürüggyel, s beszélgetésbe kezdett a lánnyal. Ilyen helyzetekben inkább ezt a műfajt részesítette előnyben. És nem is csalódott. A lány hamarosan megnyílt, elmesélte, hogy ő tulajdonképpen joghallgató a város egyetemén, és a tanulmányait finanszírozza az itteni alkalmi fellépéseiből. Na meg esetenként a szerelmi szolgáltatásainak bevételéből. Nem vette zokon, hogy a Jelölt nem élt a lehetőséggel, ez úgy is ingyen fuvar lett volna a főnök vendégének. Jó egy órát csevegtek mindenféléről, főleg közös témájukról, a jogról. Ekkor a Jelölt megköszönte a vendéglátást, újból meghallgatta D. úr ígérgetéseit a munkadíj mielőbbi rendezését illetően, majd távozott a fertő eme szentélyéből. Valami azt súgta neki, hogy erre a pénzre még jócskán várnia kell, vagy talán soha nem fogja a zsebében érezni. Akár már is hideg vizet ihatott volna rá.
 
Úgy hat hónap elteltével került sor ebben a büntető ügyben a bírósági tárgyalásra. Az idézés reggel nyolc órai kezdésre szólt. A bíró nem tolerálta a nagy távolságot. Nem is maradt más hátra, mint újfent az éjfél utáni indulás, hogy időben történjen az érkezésük. Mert ekkor már ketten indultak útnak, a Jelölt és a kolléganője, aki Hamari védője volt. A tárgyalás alapos és kimerítő volt. Már lejárt a hivatali munkaidő, ám mindenki vállalta a továbbmaradást, csak legyen végre befejezve az ügy, ne kelljen elnapolni a tárgyalást, és újabb napot áldozni a messzi utazásra. Így este hat után a nyugdíj előtt álló bíró bácsika ítéletet hirdetett. Mindenki bűnösnek találtatott az ügyben, és kiszabásra került némi büntetés is. Csak a teljesség kedvéért rögzíttetik, hogy a két főkolompos közül Korom Laci pár hónapnyi felfüggesztett szabadságvesztésben, míg társa, Hamari Dénes az előzetesben töltött időnek megfelelő tartamú szabadságelvonásban részesedett, s aznap már szabadult is.
 

Ide illik talán még egy megjegyzés-féle: a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt.

A kurvák pedig azóta is kurválkodnak.  Már amennyiben ehhez van kedvük.    

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.