Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mohóság ára

2009.05.13

Írta: Vándorfy Viktor

A kisváros rendőrkapitánya lassan összepakolta az íróasztalán tornyosuló iratokat. Felállt, megmacskásodott lábait nyújtóztatta. Na végre, ezzel is megvolnánk, gondolta.

Péntek este felé volt, készült hazamenni, várták már a gyerekek. Megígérte nekik még reggel, hogy ma elmennek fagylaltozni. Gyorsan kinyitotta a páncélszekrényt, hogy a mélyére süllyessze az akta halmot. Ekkor csörrent meg az íróasztalán a telefon. Mi az ördög történhetett, és pont ilyenkor? Remélem semmi komoly, gondolta, miközben a telefonkagyló felé nyúlt. A villogó lámpából látta, hogy az ügyeletes hívja.

- Mondja főtörzs! - szólt a kagylóba kurtán. Nem szerette a hosszú mondatokat. Hallani sem. Mostanra már jól megjegyezték ezt a szokását is a kollégái.

- Jelentem, most telefonáltak a kórházból, hogy egy sérültet szállítottak be lőtt sebbel a fején. Szinte csoda, hogy még él.

- Az áldóját! Még csak ez hiányzott mára. - kiáltott fel a kapitány a döbbenettől. Majd tovább hallgatta az ügyeletes jelentését

- Rendben, köszönöm. - mordult egyet, amikor az ügyeletes befejezte a jelentéstételt, és helyére tette a telefonkagylót.

Dehogy is van rendben, semmi nincs rendben, gondolta közben magában, és sietve tárcsázta a lakását.

- Szervusz anya! Történt egy sajnálatos esemény, most oda kell mennem, csak később érek haza. Mondd meg a srácoknak, hogy a fagyizás áttéve holnapra, plusz gombócokkal.

A felesége csípős megjegyzését elengedte a füle mellett, hallotta már ezerszer, hogy sose tud hazaérni időben. Az asszony még mostanra sem szokta meg, hogy a váratlan események miatt olykor borul az előre megbeszélt program. De ez a munka már csak ilyen, itt az első vonalban. 

Bezárta a szekrény ajtót és sietős léptekkel indult a földszinten lévő ügyeleteshez. Az jöttére felpattant a helyéről, vigyázzba állt és várakozón nézett a főnökére.

- Akkor most elindulok a helyszínre. Előbb még beugrok a kórházba. Értesítse a bűnügyi és a közbiztonsági osztály vezetőit, legyenek készen, hamarosan értük megyek a lakásukra.

Tárcsázta a megyei ügyelevezetőt, röviden jelentette, amit eddig megtudott.

- Küldheted a nyombiztosítókat. Velük majd a helyszínen találkozom. A részletes jelentést később megkapod, ha végzek az előzetes kivizsgálással, mi is történ valójában.

Majd sietve beült az épület előtt álló Fordba, indított és csikorgó gumikkal fordult a kórház felé.

Belépett a városi kórház sebészetének műtőjébe. Látta amint a főorvos az elektrosokk tappancsait akasztotta a helyére.

- Üdv. doki, helyzet? Túléli?

- Nagy csoda lenne. Már harmadszor hoztuk vissza. Próbáljuk stabilizálni az állapotát, és küldjük a megyei ideg-sebészetre. Már úton van ide a roham mentő.

Közelebb lépett a műtőasztalon mozdulatlanul fekvő beosztottjához. Sok vért veszíthetett, gondolta, hófehér volt az arca. A rendőr fején a jobb halántékánál egy feketére pörkölődött szélű, lövedék ütötte bemeneti nyílást, körülötte szabad szemmel is jól észrevehető lőporszemcséket látott. Előrébb hajolva észre vette az ellenkező oldalon a kráterszerűen szétnyíló koponyát. Jó fél tenyérnyi volt a folytonossági hiány.

- Ez a szerencsétlen biztos nem ússza meg. Azért tegyetek meg mindent, ami orvosilag lehetséges. Ja, és szóljatok, ha változás lenne az állapotában. - mondta a kapitány. Gyorsan elköszönt és elindult a két vezető társa lakásához.

A körzeti megbízott székhelye felé haladva, az autóban kollégáival alig váltottak néhány szót. Ők is értetlenül álltak a történtek előtt. Milyen titok lappanghat a Biga zászlós körül, amiről eddig nem volt ismeretük? De még csak erre utaló jelekre sem emlékezett egyikőjük se, hogy így, váratlanul maga ellen fordítja a fegyverét..
Talán a helyszínen majd választ kapnak a még csak magukban megfogalmazódó kérdéseikre.

 

 

Az asszony a község főutcáján haladt a biciklijén. A boltba igyekezett, bevásárolni a közelgő hétvégére. Férje és kilenc éves fia szerette a rántott húst, így most a hentes felé vette az irányt. Hátha kap szép, gyenge karajt, kell vagy húsz szeletre való.

- Jaj de jó, hogy látlak Imre! - kiáltott oda a körzetes rendőrnek, aki a hús bolt előtt egy helybeli férfival beszélgetett.

Egyetlen lendülettel leugrott a kerékpárjáról. A férfi éppen búcsúzott, kezet fogott Imrével és a kocsma felé indult.

- Szia Piroska! - köszönt az asszonynak a rendőr. - Tudom, már ígértem párszor, hogy elmegyek hozzátok és felveszem a jegyzőkönyvet arról a betörésről. Eddig nem nagyon értem rá, mindig közbe jött valami. De ma estefelé beugrok majd.

- Jól tennéd, mert a biztosító addig nem fizeti ki az ellopott bicikli árát, míg nem lesz határozat. Másikat meg most nem tudunk venni. Oszt a gyereknek meg nagyon kellene már, azzal szokott iskolába járni. Az uram se kapta meg még a téeszből a fizetését.

- Jó, jó Piroska, akkor este találkozunk nálatok.

Ebben maradtak és mindketten mentek a dolguk után.

Estefelé Piroska nekilátott a főzésnek, felszeletelte a karajt. Ezt nem bízta a hentesre, jobban szerette maga csinálni. Vastagabb szeleteket vágott, alaposan kiverte a klopfolóval, sózta, majd bepanírozta az összest. A karaj csontokat visszatette a hűtőbe, abból majd másnap, szombaton, levest akart főzni.

Ferike fia a konyha asztalnál ült és mese könyvet olvasott.

- Anyúúú! Mikor veszünk már nekem biciklit? kérdezte és közben nagyokat nyelt.

Már várta, hogy a hús kisüljön. Megéhezett iskolából jövet, jó messziről kellett hazabaktatni a nehéz táskával.

- Hamarosan kisfiam. Ma találkoztam Imre bátyáddal és ígérte, beugrik a jegyzőkönyv miatt. Utána intézem a biztosítást és abból meglesz, ne félj.

- Jaaa, a körzetes rendőrbácsi? Idejön hozzánk? De jó lesz, biztos hozza a pisztolyát is.

- Igen, igen, a rendőr bácsi. De a pisztolya az nem játékszer, azt tudod?

- Hát hogyne tudnám, már negyedikes vagyok. - felelte önérzetesen a gyerek, majd újabb kérdéssel állt elő.

- És az apu mikor jön má' haza?

- Majdcsak hazaeszi a fene, hiszen már lemenőben van a nap. - vetette oda ingerülten Piroska és újabb adag húst rakott a forró zsírba.

 

Hangos nyikorgással nyílt a kiskapu, Ferike felugrott és szaladt kifelé, biztos az apu jön, gondolta. De nem.

- Megjött Imre bácsi! - kiáltotta örömmel a hangjába, mert így már hamarosan lesz új cangája.

- Tessék bejönni a konyhába, az anyu már várja, meg én is. - invitálta a vendéget fülig érő szájjal. Közben a szeme a rendőr derékszíján lógó pisztolytáskát vizslatta.

A körzetes belépett a konyhába, köszönt, orrában érezte a frissen sült rántott hús illatát. A nyál összefutott a szájában, még ma alig evett, vágódott az eszébe.

- Gyere ülj ide az asztalhoz, Imre! - invitálta a rendőrt a háziasszony, miközben a törlővel letörölgette a viaszosvásznat.

Imre közben a táskájából elővette a papírokat, amit ilyen esetben ki kellett tölteni, hogy a betörési ügyben meginduljon az eljárás. Hozzálátott, s elkezdte a rovatok silabizálását. Néha lopva vetett egy pillantást a tányéron púpozódó rántott hús halma felé.

A bejelentő adatait közben már gondosan feljegyezte.

- No lássuk csak, hol volt az a bicikli pontosan?

- Hát a garázsban, ott a nagykapuval szemben. Oda szokta belökni Ferike, mikor megjön az iskolából.

- De úgy láttam az a garázs kapu mindig tárva-nyitva van, most is. Meg a nagykapu is.

- Igaz, nem nagyon szoktuk becsukni, mert nehezen jár. A fiam nem is bírna vele. De lehet azt úgy írni a papírba, hogy be volt zárva, nem? Mert a biztosító csak akkor fizet, ha betörés volt, az ajtót kifeszegették.

- Na jó nem bánom, akkor azt írom be. - szólt a körzetes és körmölt tovább.

- Rendes vagy Imre, majd megháláljuk.

- Ugyan már Piroska, hagyd csak ezt. Az urad tavasszal felszántotta a kertemet, csak úgy puszira. Legalább most viszonozom valamivel.

Mikor a rendőr végzett a nyomtatvány kitöltésével, aláíratta az asszonnyal és a táskába rakta. Fészkelődött a széken, mintha indulni akarna.

- Jaj, Imre, megkínálnálak egy kis rántott hússal, ha elfogadod. Sütöttem hozzá krumplit, meg van házi készítésű savanyú uborkám is.

- Köszönöm Piroska, elfogadom, ma még nem is ebédeltem, annyi volt a rohangálni valóm. Ez a sok cigány mindig csinál valami galibát. Az uradat nem várjuk meg a vacsorával?

- Nem, nem. A Pista ma később fog hazajönni, akadt neki egy kis maszek szántani való.

Hozzáláttak hát hármasban a vacsorának. A gyerek is jóízűen, két pofára tömte magába a húst a sült krumplival. A falnál lévő lócán ült, Imre bácsi mellett, szemben velük az anyja, aki gyakran kínálgatta a rendőrt. Az meg nem kérette magát.

- Bontsak ki egy sört Imre? Lenyomatni a húst.

- Jaj, azt ne Piroska, csak egy pohár vizet kérek. Tudod még nem járt le a szolgálatom. A kapitányunk meg igen háklis arra, hogy szolgálat közben ne alkoholizáljunk. Sose lehet tudni mikor vetődik erre, kiszámíthatatlan és hamar a számba dugja a szondát. Nem hiányzik egy fegyelmi.

- Te tudod, pedig szívesen adtam volna.

Az asszony az asztalt szedte le, a gyerek és a rendőr még ültek egymás mellett, tele hassal a lócán. Imre a fogából piszkálta egy félig letört gyufa szállal a hús maradékokat. Ferike a pisztolytáskát bűvölte a szemével.

- Imrebá', megmutatod nekem a pisztolyod? Már a múltkor is megígérted.

- Ferike, a fegyver nem játékszer, már mondtam neked. Gyerek kezébe meg egyáltalán nem való.

- Tudom én azt, az anyu is mondta az elébb. De csak egy kicsit hagy fogjam meg. Na, Imrebá' ! - kérlelte tovább a gyerek.

- Jó van, nem bánom, legalább leszállsz rólam. - mondta a rendőr.

Kikapcsolta a pisztolytáskát, kivette a 9 milliméteres PA-t. Bal kézzel hátrahúzta a szánt, majd lassan visszaengedte a helyére. Kivette a pisztolyból a tárat és a fegyvert a gyerek kezébe adta. Teljesen elfeledkezett arról, hogy ezzel a mozdulattal egy lőszert a csőbe tolt. A tudatában az rögződött, hogy a pisztolyban nincs tár, így a fegyver üres, veszélytelen.

- Jaj de jó! Jaj de jó! Most én vagyok a rendőr, mindenkit lelövök. - harsogta örömében Ferike és a pisztolyt két kezében fogva körbe-körbe pörgött. Próbálta elsütni, de a ravaszt a rugója erősen tartotta a helyén, így nem sikerült neki működésbe hozni.

- Bumm, bumm! - utánozta a fegyver hangját, és még egy ideig forgatta, nézegette, simogatta. Mintha a legbecsesebb játéka lenne. Majd visszaült a körzetes rendőr mellé a lócára és visszaadta a pisztolyt.

- Köszönöm Imre bácsi! Most meg játszunk rablóst meg pandurost. Én vagyok a rabló, te meg a pandúr. Jó? Lőjél le.

- Ne butáskodj már Ferike. Ez rossz vicc. Ilyet ne játszunk.

De a gyerek csak erősködött, hogy ez milyen jó játék. Imre végül engedett az unszolásnak és a pisztoly csövét a mellette ülő gyerek fejéhez tartotta.

- Most megvagy rabló. Véged van! - és ezzel egy időben mutatóujját lassan elkezdte behajlítani a pisztoly elsütő billentyűjén.  

Az asszony csak mosolygott, jó volt látnia, hogy a gyermeke hogy örül a játéknak.



A kapitány a sok kanyarral tűzdelt úton a szolgálati autóval  meglehetősen nagy sebességgel vette a kanyarokat, két kollégája ide- oda dülöngélt az ülésben, és szó nélkül, erősen kapaszkodott. Hirtelen megszólalt a rendőrségi cb rádió. Az ügyeletes jelentette, hogy a körzeti megbízott a megye-székhelyre történt szállítása közben a mentőautóban meghalt. Némi csendet követően a kapitány szólalt meg, szinte csak magának ejtve a szavakat.

- Talán jobb is így neki, hogy eltávozott, mint ha hátralévő életét nyomorékként éli le. Mert az agysérülésből nyilván ez következik, ha valami csoda folytán életben marad. Na és a lelkiismeretével sem kell már elszámolnia. - A kollégák egyetértően hallgattak.

Közben a nagyközség főutcájáról egy mellékutcába kanyarodva meglátták az összegyűlt emberek csoportját az egyik háznál. Nyilván ott történhetett a tragédia, és a kíváncsiság ébren tartja az embereket.

A kocsit az út szélére állítva kiszálltak. A kapitány jelezte a kollégáinak, hogy kérdezzék ki az embereket. Majd ő beszél a szülőkkel. Bement a nyitott kapun át a házba. A helyszínt biztosító őrmester a folyosón állt, meglátva a felettesét tisztelgett. A kapitány kissé felemelte a jobb karját, mintha viszonozná, majd legyintett. A formaságok ilyenkor az agyára mentek.

- Tud valamit, őrmester? - kérdezte halkan. - A háziak?

- Jelentem a Kovács gyerek, a Ferike halott. Ott fekszik a konyhában a lócán, az oldalára dőlve. A fején lőtt sebet láttam. A szülei az első szobában vannak, velük van a körzeti orvos is.

- Hű, az áldóját, hát mi történhetett itt valójában? Ez rettenetes. - mondta a kapitány csak úgy maga elé mormolva a szavakat, a választ máshonnan várva, majd elindult a folyosóról nyíló konyhába.

 

Kinyitotta az ajtót, és azonnal megcsapta a lőporfüsttel keveredett alvadt vér átható, jellegzetes szaga. Már nem zavarta. A látvány sem. Egy idő után, a gyilkossági helyszíneken ki tudta zárni a zavaró körülményeket és csak a lényegre koncentrált.

A konyha kövezetén nagy kiterjedésű vérfolt éktelenkedett. Attól indítva krétanyom jelezte egy test kontúrját. Ide zuhanhatott az Imre. A lócán látta Ferike élettelen testét. Még néha a kövezetre cseppent némi váladék a fejéből.

Benyitott az első szobába. Látta, hogy Ferike apja üveges szemekkel meredve maga elé, ül az egyik fotelban. Már biztos megkapta a nyugtató injekciót. Valahol távol járhatott, talán a fia lelke után kutakodott.

Az orvos éppen az asszony karjába akarta szúrni a tűt, felnézett a belépő kapitányra és abbamaradt a megkezdett mozdulata.

- Ne tegye, Doki! Még ne. Beszélnem kell vele. Csak Ő tudhatja, mi történt. Ha belenyomja azt a katyvaszt, menten szótlanná válik.

- Magának is jó estét kapitány úr! Rendben, csak hamar végezzen. Még szinte fel se fogta, hogy a fia halott. De ha rádöbben erre, őrjöngeni fog. Ezért a nyugtató.

- Várjon kérem kint. Ha szükség lesz magára, majd szólok. - erre a doktor kiment a szobából. A kapitány nyugalmat erőltetve magára, kissé halkan, de érthetően és tagoltan kérdezett.

- Asszonyom! Őszintén sajnálom, ami a fiával történt. Kérem, elmondaná mi zajlott itt le az este folyamán?

Piroska asszony, mintha nem is e világon lenne, szemét révetegen a vele szemben ülő férfira emelte. Majd lassan, szaggatottan rákezdett.

- Találkoztam a körzeti rendőrrel délelőtt. Megbeszéltük, estefelé eljön a betörés ügyben a jegyzőkönyv miatt. Mikor elkészült vele, megkínáltam rántott hússal. Azután játszottak a Ferike gyerekkel. Rabló- pandúrosat. A Ferike ott ült mellette a lócán, kérlelte az Imrét, hogy mivel ő a rabló, lője le. Csak úgy játszásiból. Ekkor az Imre a Ferike fejéhez tette a pisztolyt és meghúzta a ravaszt. Egy nagy dörrenésre emlékszem, még most is alig hallok tőle. Majd azt láttam, hogy a gyerek szótlanul eldőlt a lócán és a fejéből folyt a vér. Iszonyú volt ezt látnom. Azt hittem, csak álmodom, ez nem lehet igaz. - az asszony közben egyre jobban zihált, kapkodva szedte a levegőt.

- Majd valahogy eszméltem, felugrottam az asztaltól és magamon kívül ordítva elrohantam az orvosi rendelőhöz. Megölte a gyerekem, azt hiszem ezt kiabáltam. Másra nem emlékszem.

Ekkorra az asszonyon már kezdett kitörni az eddig lappangó feszültség. Két keze belefehéredett, ahogyan markolta a fotel karfáját. Arcából a vér kifutott, szemeit forgatta, és néha kimaradozott a lélegzete.

- Doktor! Jöjjön gyorsan, lássa el, míg baja nem lesz. - szólt a kapitány az orvosnak.

Majd kiment a ház elé az udvarra. Megosztotta az információt a két osztályvezetővel. A bűnügyi vezető szólalt meg először.

- Ez a szerencsétlen Imre elfeledkezett a pisztoly, unos untalan ismételt, szabályos kiürítéséről. Mielőtt kivette a tárat, hátra húzta a szánt, ezzel csőre töltött. Ekkora barmot! És ráadásul a gyerekre fogta azt a rohadt pisztolyt. És még a ravaszt is meghúzta. Lelőtte a gyereket az anyja szeme láttára. Szörnyű! Azután, mikor a gyerek anyja elrohant, rádöbbenhetett, mit tett. Nem maradt választása. Öngyilkosságot követett el. Ez a tömör valóság.

- Egyetértek - mondta a kapitány - valószínű így történhetett. S mindez egy vacak bicikli miatt, amit a nyitott garázsból loptak el. És az érte nem is járó biztosítási összeg miatt. A mohóság, mint közreható tényező. De ez utóbbit csak nektek mondtam. A jelentésbe ne szerepeljen. Akár hozzá is láthatsz, mielőbb készülj el vele. Már várják a megyén. Majd a közbiztonsági osztály vezetőjéhez fordult.

- Mit gondolsz, az Imre felesége tudja már?

- Nem hiszem, főnök. Három faluval arrébb laknak. Még biztos nem terjedt el addig a hír.

- Rendben. Akkor, most megyünk, felkeressük a feleséget. - sóhajtott egy jókorát a kapitány. 

- Édes istenem! Mit vétettem, hogy még ezzel is sújtasz!

Mielőtt a kocsiba szálltak volna, odaszólt a bűnügyi vezetőnek, várja meg a megyei nyombiztosítókat. Nemsokára visszajönnek, addig tartsa a frontot. Majd gázt adott és elviharzott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.