Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ókori korsó - vers

2009.05.17

  Tenger mélyén a fény lassan tovalibben,
a lágy hullám valamit görget odalenn,
lám csak ez egy jókora ókori korsó,
hasa domborodik, mint a hordó
benne sok érték és kincs,
még az is, ami nincs,
befogad ezt-azt és
őrzi szakadatlan,
mígnem rálel egy avatatlan,
s viszi magával nagy bőszen, telve reménnyel,
itt a megváltás, nem merült hiába, ha az edénnyel
a partra kerül, s legott megnézi, mi van ott legbelül,
talán régmúlt idők ezüstje, aranya, gondolja és megörül,
vége az ínséges időknek, szebb napok jönnek, s ő dőzsölhet
kedvére, mint egy nagybajszú kán, még talán a tőzsdére is betörhet,
gyarapítva a tőkét, mindennel ellátva népes családját és zsémbes nejét,
ki befogná végre a száját, ám őt békén hagyva mélán hallgatná a zenét,
a porontyok pedig, hogy jobb legyen nekik, mint apjuknak, majd iskolába
járhatnak, s észben gyarapodva hányhatnak fittyet erre a sanyarú világra.
De szép is lenne, mereng a merülő, de nincs sok idő, fogytán a levegő,
ezért fülénél ragadja a korsót, és keményen tempóz, hogy mielőbb
a felszínre bukkanjon reményteli terhével, még mielőtt a nap
lecsusszan a távoli horizont alá, és a sötétség lábra kap.
Na végre, ez már a víz teteje, hol vadul ring a ladikja,
  levegő után szaporán kapkodva, fogát is szorítva,
  ám lassan, óvatosan beemeli a leletét, védve,
nehogy idő előtt visszazuhanjon a mélybe,
mohón az üregbe túr, de szinte semmi,
a puszta homok,  mit  lefordítva önt ki,
s vele hull a mélybe minden reménye.

Vándorfy Viktor

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.